A visegrádi négyeknek közös hangon kell beszélniük

Prága |

<p>A visegrádi négyeknek közös álláspontot kell kialakítaniuk a legfontosabb kérdésekben, mert így jobban meghallják a hangjukat Brüsszelben - hangsúlyozta a cseh és a lengyel külügyminiszter pénteki, prágai találkozójukon.</p>

Grzegorz Schetyna új lengyel külügyminiszter bemutatkozó látogatáson járt a cseh fővárosban. Ő és cseh kollégája, Lubomir Zaoralek egybehangzóan kijelentette, hogy meg kell győzni a csoport két másik tagját, Magyarországot és Szlovákiát, hogy közös álláspontot kell elfogadniuk az európai kérdésekben. Az egységes visegrádi hangot jobban meghallják a nehéz uniós vitákban - mondta Schetyna a találkozó után.

A megbeszélések fontos témája volt az ukrajnai válság. "Egyetértettünk abban, hogy az Oroszország ellen hozott büntető intézkedésekre szükség volt, a szankciók fontos funkciót töltöttek be, és nyilvánvalóan növelik annak esélyét, hogy a tűzszünetet betartsák" - mondta Zaoralek. Schetyna szerint nagyon fontos, hogy támogassák Ukrajna európai törekvéseit. A lengyel politikus azt ígérte, hogy a két ország aktívan fel fog lépni Oroszország nemzetközi kötelezettségeinek megsértése ellen.

Megállapították, hogy a kétoldalú kapcsolatok kiválóak, de arról nem beszéltek a sajtótájékoztatón, hogy Csehország Lengyelországgal szemben nemrég azt hangoztatta, hogy gazdasági okokból enyhíteni kellene az oroszokat sújtó szankciókon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?