A vallettai csúcs résztvevői szerint az EU-nak és Afrikának együtt kell működnie

La Valletta |

<p>Szükséges lépés a rendkívüli helyzet megoldására a máltai EU-Afrika csúcstalálkozó, amely &quot;kísérletet tesz határaink megvédésére és minden veszélybe került élet megmentésére&quot; - mondta a csúcsértekezletet megnyitó köszöntőjében Joseph Muscat, Málta miniszterelnöke.</p>

Mint mondta, gyakran kritika éri Európát, hogy megosztott a probléma megoldási stratégiájának kialakításában, és nem mindig cselekszik elég hatékonyan. "Ugyanakkor tudjuk azt, hogy egyedülálló országok nem tudják megoldani a fennálló problémát, csak együtt, az afrikai országokkal együttműködve juthatunk megoldásra" - hangsúlyozta a máltai miniszterelnök. Új szabályokra és intézményekre van szükség a válság kezeléséhez, és ezek kialakításában valamennyi érintett országnak részt kell vennie - tette hozzá.     Mindenki számára engedélyezett a legális belépés Európába, de azokat, akik illegálisan, vagy a szabályoknak nem eleget téve megtagadják a regisztrációt, azonnal vissza kell fordítani, a kiinduló országnak pedig kötelessége visszafogadnia őket - mondta Joseph Muscat.    A csúcstalálkozó nyitó ülésének keretében Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke beszédét azzal kezdte: az Európai Unió elsődleges feladatának tartja, hogy annyi életet mentsen meg, amennyi csak lehetséges.     A jelen lévő vezetőknek meg kell egyezniük abban, hogy közös erővel számolják fel a nem csillapodó menekültáradatot segítő emberkereskedők hálózatát - hangsúlyozta Tusk.    Az unió korábbi felvetésére, mely szerint befogadóközpontokat kell létesíteni az afrikai országokban az Európába tartó migránsok számára, az Afrikai Unió Bizottságának elnöke, Nkosazana Dlamini-Zuma figyelmeztette a jelen lévő vezetőket, hogy az ilyen afrikai létesítmények, bárminek is hívják őket, fogvatartási központok lesznek. Az ilyen helyek a nők és a gyermekek számára lennének különösen veszélyesek - mondta.    A csúcstalálkozó kiindulópontja lesz Európa és Afrika jobb együttműködésének. Egyik legfontosabb megoldandó feladat az, hogy jövőt biztosítsunk a reményvesztett embereknek, otthonmaradásra ösztönözve őket. A jelen lévő vezetőknek nem a migránsok ellen kell döntéseket hozniuk, hanem a fegyveres konfliktusokat, a szegénységet vagy a reményvesztettséget kell orvosolniuk országaikban - mondta beszédében Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.    A vallettai csúcstalálkozón az Európai Unió meg kívánja erősíteni együttműködését afrikai partnereivel a migráció kezelésének terén. Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker a nyitó ülés keretében bejelentette, hogy a brüsszeli végrehajtó testület már elkülönített 1,8 milliárd eurót az Afrika megsegítésére szánt EU-alap finanszírozására, és sürgette, hogy az uniós tagországok is járuljanak hozzá az alap működéséhez.    Az EU-Afrika csúcstalálkozó - amelyen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is - csütörtök kora délután ér véget, és azt követően az Európai Unió 28 tagországának állam-, illetve kormányfője tart majd nem hivatalos csúcstalálkozót a máltai fővárosban.     
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?