A vádlottak padjára ültetik a volt brazil elnököt

Brazíliaváros |

<p>A vádlottak padjára ültetik Luiz Inacio Lula da Silva volt brazil elnököt, miután egy bíróság elfogadta helyi idő szerint pénteken az ügyészség feljelentését, miszerint a rendkívül népszerű politikus megpróbálta akadályozni az igazságszolgáltatást egy bonyolult korrupciós ügyben.</p>

A brazil baloldal "történelmi alakjának" számító Lula da Silvát azzal vádolják, hogy meg akarta vásárolni az ügyben központi szerepet játszó Petrobras olajipari vállalat egykori vezetőjének hallgatását. A volt igazgató, Nestor Cervero vizsgálati fogságban van; rá akarják venni, hogy működjön együtt a hatóságokkal, és részletesen ismertesse a korrupciós hálózat működését és tagjait. Az államnak okozott kár több milliárd dolláros nagyságrendű, és több tucatnyi politikus érintettsége merült fel. Egy másik, a hatóságokkal már együttműködő vádlott, Delcidio Amaral volt szenátor az ügyészség szerint azt vallotta, hogy Lula da Silva helyi pénzben 77 ezer dollárnak megfelelő összeget ajánlott neki, ha sikerül rávenni Cerverót a hallgatásra. Az ügybe már gyakorlatilag belebukott Brazília elnöke, Dilma Rousseff, akit májusban felfüggesztettek az államfői tisztségből. Lula da Silva újságírók előtt tagadta, hogy bármi rosszat tett volna. Az egykor 80 százalékos népszerűséget élvező politikust továbbra is nagyra becsülik. A 2018-as választások előtt most is ő vezeti a népszerűségi listát.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?