A tüntetéseken bebörtönzöttek kiengedését követeli az iráni ellenzék

Teherán |

<p>Iráni ellenzéki vezetők azzal a követeléssel fordultak szombaton a hatóságokhoz, hogy engedjék szabadon a júniusi elnökválasztást követő tüntetéseken őrizetbe vetteket, akiket tudomásuk szerint mentális kínzásnak, durva fizikai bánásmódnak vetnek alá.</p>

A legfőbb vallási méltóságokhoz írt közös levelükben követelik általában az elnyomás megszüntetését az országban.
    Két reformszellemű iráni újság azt jelentette szombaton, hogy börtönben meghalt egy fiatal férfi, akit az egyik tüntetésen vettek őrizetbe.
    "Azt várjuk önöktől, hogy figyelmeztessék a hatóságokat a törvénytelenségek káros következményeire, és hogy megakadályozzák az elnyomást az Iszlám Köztársaságban" - írta Mir Hoszein Muszavi, az elnökválasztáson a legtöbb szavazatot szerzett ellenzéki jelölt, a szintén jelöltként indult Mehdi Karubi volt parlamenti elnök és Mohammed Hatami volt reformer államfő.
    A levél szövegét Muszavi hírportálján, a Ghalamnewson, valamint Karubi napilapjának, az Etemad Mellinek az internetes változatában jelentették meg. A két volt elnökjelölt ismét elítélte az elnökválasztás lefolytatásának szerintük csalárd módját, és újfent kijelentették, hogy a hivatalosan győztesnek kikiáltott Mahmúd Ahmadinezsád kormánya teljesen illegitim.
    A hivatalos választási eredmények ellen a június 12-i szavazás után több héten át több százezren tüntettek Iránban. A tüntetők és a biztonsági erők összecsapásaiban legalább húszan meghaltak. Emberi jogi szervezetek szerint több ezer, a hatóságok szerint alig több mint ezer embert tartóztattak le. Az Iszlám Köztársaság harmincéves történetének ez a legnagyobb politikai válsága. 
    Az Etemad Melli című lap szerint börtönben meghalt egy 25 éves férfi, Mohszen Ruholamini, akit egy július 9-i tüntetésen vettek őrizetbe. Halála okát nem említi az újság. Az áldozat a negyedik volt elnökjelölt, Mohszen Rezai tanácsadójának, Abdolhoszein Ruholamininek volt a fia.
    Karubi külön is levelet írt Golam Hoszein Mohszeni-Edzsei hírszerzési miniszternek, és azzal vádolta meg a hatóságokat, hogy eltitkolják az utóbbi hetek leszámolásai során megöltek számát, és kínozzák a bebörtönzötteket. "A hírszerző hálózat a nép elnyomásának legsötétebb és legfélelmetesebb eszközévé vált...az őrizeteseket illegális fogdákban tartják, mentálisan kínozzák, és fizikailag durván bánnak velük. Az iráni hírszerző ügynökök módszerei rosszabbak, mint a cionistáké (izraelieké) a megszállt Palesztinában. A holttesteket legalább átadhatnák a hozzátartozóknak" - írta Karubi a levélben, amely szintén az Etemadban jelent meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?