A Trump-kampány finanszírozásának leállítását követeli republikánusok egy csoportja

Washington |

<p>Újabb nyílt levelet tettek közzé csütörtökön az Egyesült Államokban republikánus tisztségviselők és néhány volt politikus, akik most azt javasolják, hogy a pártvezetés ne folyósítson több pénzt a párt elnökjelöltje, Donald Trump kampányára.</p>

Több mint hetven republikánus írta alá a nyílt levelet, amelyet a Republikánus Országos Bizottság (RNC) elnökének, a párt vezetőjének, Reince Priebusnak címeztek. Az aláírók szerint a pártnak nem kellene segítenie Donald Trumpot a novemberi elnökválasztáson, s ezért be is kellene szüntetnie kampánya támogatását. A pénzt  szerintük a republikánus képviselők és szenátorok választási kampányára kellene átcsoportosítani. 

"Donald Trump megosztó politikája, meggondolatlansága, hozzá nem értése és minden eddigi rekordot megdöntő népszerűtlensége azzal a kockázattal jár, hogy a választásokon a demokraták földcsuszamlásszerű győzelmet aratnak majd, és ezt csakis az RNC rendelkezésére álló anyagi forrásoknak a sérülékeny képviselő- és szenátorjelölteknek történő átcsoportosításával lehet megelőzni" - olvasható a nyílt levélben, amelynek részleteit elsőként a Politico című lap hozta nyilvánosságra.

Az aláírók a többi között azt is hangsúlyozzák, Donald Trumpra önkényuralmi hajlamát bizonyítja, hogy egy egész vallást tiltana el attól, hogy hívei belépjenek az országba, parancsot adna a hadseregnek, hogy a törvény megszegésével foglyokat kínozzanak, figyeltetné a törvénytisztelő amerikai muszlimokat, és elnöki rendeleteket hozna további jogtalan és alkotmányellenes intézkedések végrehajtására.

Az aláírók között néhány volt képviselő és szenátor, továbbá a párt több tucatnyi korábbi alkalmazottja, különböző szintű tisztségviselője szerepel. Fajsúlyos politikusok és közéleti személyiségek azonban nem adták a nevüket a levélhez.

A Republikánus Párt vezetői nem kommentálták az újabb nyílt levelet, annál is kevésbé, mivel egyelőre csak a sajtóban jelentek meg részletek, a pártnak még nem küldték el a levelet.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?