A tömegtüntetések hatására lemondott az örmény miniszterelnök

Örményország
Jereván/Brüsszel |

Lemondott Szerzs Szargszján örmény miniszterelnök - jelentette be a honlapján hétfőn ki a jereváni miniszterelnöki hivatal.

"Távozom az ország vezetői tisztségéből - jelentette ki sajtószolgálata közleménye szerint Szerzs Szargszján. "Nikol Pasinjánnak, az elégedetlenségi mozgalom vezetőjének, parlamenti képviselőnek igaza volt. Én pedig tévedtem" - tette hozzá a 63 éves politikus az Armenpress hivatalos hírügynökség jelentése szerint.

"A jelenlegi helyzetben több megoldás is van, de én egyiket sem választom. Ez nem az én stílusom. Lemondok az ország vezetéséről és az örmény kormányfő tisztségéről. Békét, harmóniát és toleranciát kívánok mindnyájunknak" - tette hozzá a politikus.

A kormányfő lemondását tízezrek ünnepelték a jereváni Köztársaság téren.

A volt államfőt, Vlagyimir Putyin orosz elnök közeli szövetségesét, aki tíz éven át töltötte be az államfői tisztséget, a parlament április 17-én választotta meg kormányfővé. Az ellenzék tizenegyedik napja tüntetett megválasztása ellen, s a tüntetőkhöz hétfőn Jerevánban egyenruhás katonák is csatlakoztak.

Az ország minden nagyvárosában megmozdulásokat tartottak, a tüntetők eltorlaszolták a főútvonalakat, sztrájkokat hirdettek és kormányellenes jelszavakat skandálnak.

Az örmény rendőrség hétfőn bejelentette, hogy ura a helyzetnek a köztársaságban. Egyúttal magyarázatot követelt azoktól az állítólagos rendőröktől, akik a közösségi hálókon szövegeket és fotókat posztolva támogatásukról biztosították a jereváni tiltakozó mozgalmat. A rendőrség felszólította az állampolgárokat, hogy "ne üljenek föl a közvéleményt megtévesztő hazug nyilatkozatoknak és félretájékoztatásnak".

Az Európa Bizottság önmérsékletre és a nemzetközi kötelezettségvállalások betartására szólította fel az örmény hatóságokat. 

"A gyülekezési jog egyetemleges, és mindenkinek alapvető joga, ezért felszólítjuk az örmény hatóságokat, lépjenek fel önmérséklettel és kiegyensúlyozottan, az ország nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően" - jelentette ki Maja Kocijancic, az EB szóvivője.

A módosított alkotmány értelmében a kormányfő kezében összpontosul a nagyobb hatalom a kaukázusi köztárságban, az elnöknek többnyire ceremoniális feladatai vannak.

Örményországban április 16-án, egy nappal Szargszján kormányfővé választása előtt kezdődtek a tiltakozó megmozdulások. Árpilis 22-én a jereváni Marriott szállodában megpróbálták tárgyalóasztalhoz ültetni Szargszjánt és az ellenzék vezérét, Nikol Pasinjánt. Az örmény főügyészség április 22-én megerősítette, hogy Pasinjánt szombaton több más képviselővel együtt engedély nélküli gyülekezés miatt, miután Pasinján találkozott Armen Szarkiszján államfővel, őrizetbe vették, de hétfőn kiengedték őket a fogdából. A vasárnapi tüntetésen 50 ezren vettek részt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?