A tajvani védelmi tárca Kínával kapcsolatos válságtervet készített az elnök távolléte idejére

Po Hurng-huej

A tajvani védelmi minisztérium elkészítette válságtervét, mely Kína minden lehetséges mozdulatát figyelembe veszi, míg a sziget elnöke hivatalos úton tartózkodik – jelentette be szerdán a tárca miniszterhelyettese újságíróknak.

Po Hurng-huej a tajvani parlament ülése előtt leszögezte: „a legrosszabb forgatókönyvre” is felkészültek, ám részleteket nem közölt.

Caj Jing-ven elnök Tajvan közép-amerikai szövetségeseinél, Guatemalában és Belize-ben teendő látogatása során a tervek szerint átutazik New Yorkon és Los Angelesen. Tajpeji és washingtoni jelentésekben arról számoltak be, hogy Kaliforniában találkozni fog az amerikai képviselőház elnökével, Kevin McCarthyval, amit Pekingben már a kínai szuverenitás megsértéseként értékeltek, és emiatt súlyos aggodalmukat fejezték ki.

Kína a saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?