A tajvani elnök átutazóban megáll az Egyesült Államokban

Caj Jing-ven

Caj Jing-ven tajvani elnök Közép-Amerikába tartva, átutazóban megáll az Egyesült Államokban – erősítették meg csütörtökön Tajvanban, egyúttal visszautasították Kína tiltakozását amiatt, hogy Caj várhatóan találkozni fog az amerikai képviselőház elnökével, Kevin McCarthyval.

„Kínának nincs joga ujjal mutogatni más országokkal fenntartott kapcsolatainkra és lépéseinkre” – közölte Douglas Hsu, a tajvani külügyminisztérium észak-amerikai ügyekkel foglalkozó osztályának vezetője a South China Morning Post című hongkongi lap szerint.

Caj Jing-ven Tajvan közép-amerikai szövetségeseinél, Guatemalában és Belize-ben teendő látogatása során a tervek szerint átutazik New Yorkon és Los Angelesen. Tajvani és washingtoni jelentésekben arról számoltak be, hogy Kaliforniában találkozni fog Kevin McCarthyval, amit Pekingben már a kínai szuverenitás megsértéseként értékeltek, és emiatt súlyos aggodalmukat fejezték ki.

McCarthy a hét elején megerősítette, hogy idén Tajvan helyett az Egyesült Államokban találkozik Cajjal, viszont utalt rá, hogy ez nem zárja ki későbbi látogatását a szigeten.

Peking a hírre ingerülten reagált, mondván, hogy az Egyesült Államoknak „nem szabad alábecsülnie a kínai kormány és a nép erős eltökéltségét a nemzeti szuverenitás és a területi integritás védelmére”.

A kínai külügyminiszter a héten a törvényhozás most folyó ülésszakához kapcsolódó sajtóértekezletén kérdésre válaszolva kijelentette: „Tajvan szigete Kína szent területének része. A tajvani kérdés megoldása Kína saját belügye, amelybe egyetlen külföldi országnak sincs joga beleavatkozni.”

A Kínai Népi Felszabaditó Hadsereg példátlan, nagyszabású hadgyakorlatokat tartott Tajvan körül, amikor az amerikai képviselőház korábbi elnöke, Nancy Pelosi a szigetre látogatott 2022 augusztusában.

Tajvannak jelenleg alig több mint egytucatnyi országgal van diplomáciai kapcsolata, többségük latin-amerikai vagy karibi állam, de a Vatikán is közéjük tartozik. A Kínai Népköztársaság (KNK) diplomáciai partnerei az „egy Kína”elv értelmében kizárólag a KNK-t ismerik el, Tajvant pedig hivatalosan a részének tekintik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?