A tádzsik elnök szégyenletes terrorcselekménynek nevezte a krasznogorszki merényletet

krasznogorszki merénylet

A tádzsik elnök hétfőn szégyenletes, szörnyű terrorcselekménynek nevezte a Moszkva melletti Krasznogorszkban található Crocus City Hall kulturális és üzletközpontban a múlt hét végén elkövetett súlyos merényletet.

A péntek este négy fegyveres által végrehajtott mészárlásnak 137 halálos áldozata van, a nyilvántartott sebesültek száma 182. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorhálózat jelentkezett, és a gyanúsítottak jelentős része tádzsik állampolgár.

Emomali Rahmon tádzsik államfő hétfői beszédében felszólította hazája lakóit, hogy szenteljenek több figyelmet a gyermekek nevelésére annak érdekében, hogy elejét vegyék a hasonló cselekedetek elkövetésének, valamint a tádzsik nép jó hírneve beszennyezésének.

„A Moszkva melletti szégyenletes és szörnyű történések újfent arra intenek minket, különösen pedig a szülőket, hogy fordítsanak még komolyabb figyelmet a gyermekek nevelésére” – hangsúlyozta Rahmon a perzsa újév ünnepségének dusanbei megnyitóján.

Úgy fogalmazott: „meg kell óvni a fiatalokat és gyerekeket attól, hogy (...) destruktív csoportok, illetve mozgalmak befolyása alá kerülhessenek”.

Felidézte: március 9-én országa felekezeti vezetőivel és aktivistáival tartott megbeszélésén már szóvá tette, hogy az utóbbi időben megnőtt az olyan terrorcselekmények száma külföldön, amelyeket tádzsik állampolgárok követtek el. Kiemelte, hogy az ilyen - a fiatalok tapasztalatlanságát és naivitását kihasználó, „érdekelt csoportok és bizonyos államok hírszerzési szolgálatok” által előkészített - cselekmények ártanak Tádzsikisztán nemzetközi megítélésének. Hangsúlyozta azt is, hogy a dusanbei vezetés „ismeri a nemzet ellenségeinek valódi céljait”, és minden szükséges lépést megtesz ezekkel szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?