A szlovák nagykövet a feszültségek enyhülését várja

Budapest |

<p>A feszültségek enyhülését várja Szlovákia budapesti nagykövete a jövő heti magyar-szlovák miniszterelnöki találkozótól. Peter Weiss pénteken újságírókkal közölte: vissza kell térni a párbeszédhez, mert nem megoldás a problémák nemzetközi szintre vitele.</p>

Peter Weiss arra számít, hogy a jövő heti találkozó nyílt hangvételű, de kemény lesz. Mint mondta, reméli, hogy a megbeszélés véget vet a két ország közötti feszült hangulatnak, és enyhülnek a konfliktusok.

A nagykövet a budapesti szlovák nagykövetség fogadása után elmondta, a konfliktusok mindkét félnek károsak, ezért nagyon fontos, hogy visszatérjenek az alapszerződésben foglalt elvekhez.

Peter Weiss elmondta: az, hogy nemzetközi szintre visszük a problémáinkat, nem segít se Szlovákiának, se Magyarországnak, az lenne a fontos, hogy visszatérjünk a kétoldalú párbeszédhez.

Elmondta, hogy a  szlovák fél szerint a politikai feszültségek kezelése mellett vissza kell térni az olyan ügyek intézéséhez is, amelyek segítik az emberek mindennapi életét, példaként az infrastruktúra fejlesztését említette.

A diplomata reméli, hogy a jövő heti miniszterelnöki találkozó elindít egy ilyen párbeszédet.

Kérdésre válaszolva a nagykövet nem árult el részleteket arról, milyen javaslatokat tesznek a jövő heti találkozón, mert még azokról egyeztetnek a két ország illetékesei.

Peter Weiss azt mondta, hogy a fogadáson Bajnai Gordon miniszterelnökkel megállapodtak abban, hogy jól előkészítik a találkozót annak érdekében, hogy az pozitív eredménnyel záruljon.

Bajnai Gordon a fogadásról távozóban újságíróknak azt mondta, a jövő heti Robert Ficóval tartandó megbeszélésén azt javasolja majd, hogy Magyarország és Szlovákia az emberi értékek, az európai jogi normák szerint próbálja meg rendezni a két ország közötti feszültségeket.

A fogadást a Szlovák Köztársaság nemzeti ünnepe és a haderő napja alkalmából rendezte a budapesti szlovák nagykövetség.

Bajnai Gordon miniszterelnök korábban azt közölte, azért fogadta el a meghívást a fogadásra, mert a részvételével jelezni kívánja: "Magyarország tiszteletben tartja és nagyra értékeli Szlovákia államiságát és a szlovák nép hagyományait, a szlovák nemzet és a magyar nemzet történelmi kapcsolatát".

A Kormányszóvivői Iroda ezt megelőzően már szeptember 1-jén tudatta, hogy a miniszterelnök üdvözölte a szlovák alkotmány napját, és jókívánságait küldve a szlovák népnek nemzeti ünnepe alkalmából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?