A szír kormányhadsereg azt állítja, hogy "teljesen felszabadította" Kelet-Gútát

Szíria
Damaszkusz/Rabat |

A szíriai kormányhadsereg szombat este közölte, hogy "teljesen felszabadította" a fővárostól keletre lévő Kelet-Gúta térséget a lázadók uralma alól, és hogy a lázadók utolsó csoportja is elhagyta annak legnagyobb városát, Dúmát. 
 

A hadsereg különleges egységei már Dúma utcáit tisztítják meg az aknáktól és más robbanóeszközöktől, amelyeket a lázadók oda telepítettek - tette hozzá Ali Majhúb dandártábornok katonai szóvivő.

A térség teljes bevétele Bassár el-Aszad szíriai elnök legnagyobb győzelmének számít az egész szíriai konfliktus hét évvel ezelőtti kezdete óta - állapította meg az AP amerikai hírügynökség. 

A hadsereg katonái máris több fegyvergyártó üzemet és fegyverraktárt, alagutakat és élelmiszerraktárakat találtak a városban. Előkészítik Kelet-Gútát arra, hogy visszatérhessen oda az a több tízezer lakos, aki az utóbbi két hónapban elmenekült onnan a kormányerők ostroma elől - közölték.
 

A kormányerők február 18-án indítottak átfogó offenzívát Kelet-Gúta elfoglalására, és a harcokban több mit 1700 civil vesztette életét az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat szerint. Az ENSZ főtitkára "földi pokolnak" nevezte a kelet-gútai harcok okozta állapotokat. 

Marokkó, amely az Egyesült Államok egyik nyugati partnerének számít, a szíriai vegyifegyver-létesítmények ellen szombat hajnalban végrehajtott amerikai-brit-francia légicsapásokat úgy értékelte aznap este, hogy csak bonyolultabbá tették a szíriai konfliktust, annak politikai megoldását, és csak súlyosbították a civilek szenvedését és a Nyugat-ellenes érzelmeket az arab országban. Mindazonáltal Rabat szigorúan elítélte a Kelet-Gúta elleni vegyi támadást, amelyre hivatkozva a nyugatiak a légicsapásokat végrehajtották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?