A szesztilalom idején csökkent a bűncselekmények száma

Prága |

<p>Pozitív hatással volt a bűncselekmények számának alakulására Csehországban a szeptemberi kéthetes szesztilalom - derült ki a cseh rendőrség kimutatásaiból, illetve az azokat feldolgozó elemzésekből.</p>

 

Többféle bűncselekmény száma ugyanis szeptemberben és októberben az előző három hónaphoz viszonyítva visszaesett. A rendőrség valószínűnek tartja, hogy ez összefügg a szesztilalommal.    "Az alkohollal összefüggő bűncselekmények számának visszaesése az adott időszakban nagy valószínűséggel a szesztilalom következménye lehet" - nyilatkozott Stepánka Zatloukalová, a cseh országos rendőrparancsnokság főellenőre a Lidové Noviny című prágai napilapnak.    A rendőrségi statisztikákból kitűnik, hogy míg júliusban 31 gyilkosság történt Csehországban, szeptemberben egy sem. Az októberi összesítés még nem ismeretes. Az erőszakos bűncselekmények száma júliusban 1171 volt, októberben csak 161. Az erkölcssértő bűncselekmények száma a júliusi 69-ről októberben nyolcra csökkent.     Azoknak a közlekedési balesetek száma, amelyek valamilyen módon összefüggésben voltak az alkohollal, a vizsgált időszakban szinte nem változott.    A szándékos egészségkárosodást okozó bűncselekmények száma viszont ezekben a hónapokban emelkedett. Szeptemberben és októberben átlagban 20 százalékkal több ilyen bűncselekményt regisztráltak, mint a nyári hónapokban.     Az alkoholmérgezések nyomán a cseh kormány szeptember 14-én betiltotta tömény szesz forgalmazását, és a döntés két hétig volt érvényben. A lakosság nagy többsége a tiltás feloldása után is nagyon óvatos, és ennek következtében a tömény szesz fogyasztása 30-40 százalékkal esett vissza.     A kormány jelezte, hogy a jövőben szigorítani fogja a tömény alkohol gyártásának és forgalmazásának feltételeit. Tilos lesz például tömény szeszt árusítani piacokon vagy utcai kioszkokban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?