A szenátusban a demokraták, a képviselőházban a republikánusok megőrzik fölényüket

Washington |

<p>A már biztos eredmények és az előrejelzések szerint az amerikai szenátusban a demokraták, a képviselőházban a republikánusok őrzik meg többségüket, ami megfelel a várakozásoknak.</p>

 

A szenátusi helyekért vívott versenyben a nem végleges adatok szerint a republikánusok három helyet elvesztenek, s ebből a demokratáknak két fős előnyük származik, mert a harmadik esetben egy függetlenként induló jelölt nyert. Róla is azt tartják azonban, hogy a demokraták oldalán fog szavazni.    A képviselőházban megmarad a korábbi jelentős republikánus fölény, ami a ház elnöke, a republikánus John Boehhner szerint azt jelenti, hogy a választók nem akarnak adóemeléseket.    Az állami kormányzók versenyében a demokraták egy államban vesztettek, a republikánusok ennek megfelelően eggyel növelték a kormányzóik számát, s Barack Obama elnök győzelmének bejelentésekor 30:16 arányban vezettek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?