A szélsőségesek kifosztották Moszul központi könyvtárát

Bagdad |

<p>Az Iszlám Állam fegyveresei kifosztották az észak-iraki Moszul központi könyvtárát, csupán az iszlám szövegeket tartalmazó írásokat hagyták meg, minden más irodalmat eltávolítottak - közölték helybeliek.</p>

Az eset egy hónappal ezelőtt történt, de csupán most derült fény a történtekre az AP amerikai hírügynökség jelentéséből. Egy magát megnevezni nem akaró szemtanú elmondta, hogy a szakállas, hagyományos afgán öltözetet viselő fegyveresek liszteszsákokba pakolták a számukra idegen könyveket, gyermekmeséket, versköteteket, filozófiai értekezéseket, sporttal, egészségüggyel és tudománnyal foglalkozó műveket. A mintegy kétezer könyvet hat teherautóval szállították el. 

A moszuli központi könyvtár kifosztása után néhány nappal fegyveresek hatoltak be a helyi egyetem könyvtárába is. Több száz, a tudománnyal és irodalommal foglalkozó könyvből máglyát raktak és azt a diákok szeme láttára felgyújtották. 

Az helyi egyetem történelem professzora, aki fél a megtorlástól, és ezért kérte neve mellőzését, beszámolt arról, hogy dzsihádisták a múlt hónapban más könyvtárakat is kifosztottak. Súlyos károkat okoztak a szunnita muzulmán könyvtár archívumában, nem kímélték a keresztény egyházak gyűjteményét, de még a moszuli könyvtármúzeum felbecsülhetetlen értékű, több ezer éves írásait sem.

A professzor arról is beszélt, hogy a iszlám szélsőségesek eltökélt szándéka megváltoztatni Moszul város arculatát, történelmét azzal, hogy lerombolják jellegzetes épületeit. 

Egy iraki parlamenti képviselő, Hakim az-Zamili azt mondta, hogy az Iszlám Állam a kultúrát, a civilizációt és a tudományt ádáz ellenségének tekinti. A honatya az IÁ fegyvereseit a Bagdadot 1258-ban kifosztó tatár hordákhoz hasonlította. A hódítók annak idején a régi könyvtárak történelemmel, egészségüggyel és az asztronómiával foglalkozó könyveit vetették a Tigris-folyóba. Annyi a különbség köztük csupán, hogy az egyik a folyóban számolt le a tudással, míg a másik a lángok közé vetette. "A módszer különbözik, a gondolkodásmód ugyanaz" - tette hozzá az iraki képviselő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?