A Szegedi Tudományegyetem díszdoktora lett Angela Merkel

Budapest |

<p>A Szegedi Tudományegyetem díszdoktora lett hétfőn a Budapesten tartózkodó Angela Merkel.</p>

Az ünnepélyes alkalomra fekete talárt öltő német kancellár a díszdoktori oklevelet kora délután az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen vehette át Szabó Gábor fizikus akadémikustól, a szegedi egyetem rektorától.    A hivatalos indoklás szerint Angela Merkel, az egykori fizikusból lett politikus az európai integráció megvalósításában végzett felelős és kiemelkedő gyakorló politikusi tevékenységéért, a német-magyar történelmi, művelődési, tudományos és gazdasági kapcsolatok előmozdításáért, a példaértékű környezetvédelmi és családvédelmi politika kialakításáért, a tudomány magas szintű műveléséért és támogatásáért, valamint a nemzetközi színvonalú oktatás - különösen a felsőoktatás - kiemelt támogatásában végzett munkájáért nyerte el az Szegedi Tudományegyetem "doctor honoris causa", azaz tiszteletbeli doktor kitüntető címét.    A Szegedi Tudományegyetem rektora az intézmény három kara - a Természettudományi és Informatikai Kar, az Állam- és Jogtudományi Kar és a Bölcsészettudományi Kar - kezdeményezésére még 2013. február 4-én terjesztette az egyetemi szenátus elé a javaslatot Angela Merkel díszdoktori címével kapcsolatosan. A szenátus ezt jóváhagyta, az ünnepi ceremóniát most tartották az Andrássy egyetem impozáns tükörtermében.     A meghívott magas rangú vendégek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mellett jelen voltak az öt legtekintélyesebb budapesti egyetem, továbbá a Szegedi Tudományegyetem vezetői, a teremben mintegy 80 hallgató is helyet foglalt.    Angela Merkel 1978-ban szerzett fizikusi diplomát még az egykori NDK-ban, a Lipcsei Egyetemen. 1990-től tudományos munkatársként dolgozott a kelet-berlini tudományos akadémia fizikai kémiai központi kutatóintézetében.     Angela Merkel 1989 végén lépett politikai pályára, és az 1990 októberében újraegyesült Németország Helmut Kohl vezette kormányában már miniszter lett. A környezetvédelem melletti elkötelezettségét jelzi, hogy 1994 és 1998 között a környezet-, illetve természetvédelemért felelős miniszteri tárcát kapta. 2005 ősze óta Németország kancellárja. A "klímakancellár" elnevezést is kapta, mivel a klímaváltozás káros hatásai elleni harc azóta is legfőbb politikai céljai közé tartozik.     A díszdoktori kitüntetés átadása a nyitányt jelentette Angela Merkel programjában a német támogatással működő, nemzetközi hírű Andrássy egyetemen. A kancellár előbb rövid előadást tartott, majd hallgatók kérdéseire válaszol.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?