A svéd kormány fokozza a biztonsági ellenőrzéseket a Korán-égetéseket követő fenyegetések miatt

Ulf Kristersson

A biztonsági és határellenőrzések fokozásáról döntött kedden a svéd kormány, miután a Korán-égetések miatt több fenyegetés érte az országot – jelentette be Ulf Kristersson svéd miniszterelnök.

Elmondta: a rendőrség ideiglenesen az eddiginél szélesebb körű felhatalmazást kap az emberek feltartóztatására és átvizsgálására. Kristersson felszólította ugyanakkor az ország lakóit, hogy felelősségteljesen és tisztelettel éljenek a szólásszabadsággal.

„Egy olyan szabad országban, mint Svédország nagy a szabadság. De a nagyfokú szabadsággal nagyfokú felelősség is jár. Nem minden helyénvaló, ami legális. Mi az országok és a népek közötti tiszteletteljes hangnemet igyekszünk előmozdítani” – mondta el a kormányfő sajtótájékoztatóján.

Közölte továbbá, hogy a szólásszabadságról szóló svéd törvények átfogó módosítása egyelőre ugyan nincs napirenden, de a kormány már vizsgálja olyan jogszabályi változtatások lehetőségét, amelyek lehetővé tennék, hogy a rendőrség megakadályozza a Svédország biztonságára veszélyt jelentő Korán-égetéseket.

„Teljesen más a politikai rendszerünk (mint Svédország néhány kritikusának), és teljesen más nézeteket vallunk az emberi jogokról, beleértve a szólásszabadságot is. Nem arról van szó, hogy Svédország alkalmazkodna más országok Svédországgal szembeni követeléseihez” – jelentette ki Ulf Kristersson.

Az 57 muszlim országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) július 23-án felfüggesztette a szervezethez delegált svéd különmegbízott státuszát, mert szerinte a svéd hatóságok „engedélyt adtak a Korán szent könyvének és az iszlám jelképeinek ismételt meggyalázására”. A szervezet hétfőn rendkívüli ülésen vitatta meg a közelmúltbeli fejleményeket, és határozottan elítélte a Korán-példányok égetését. Felszólította ugyanakkor tagállamait, hogy tegyék meg a megfelelő politikai vagy gazdasági lépéseket azokban az országokban, ahol a Koránt meggyalázzák.

Svédországban és Dániában az elmúlt hetekben iszlámellenes megmozdulások sorozata zajlott, amelyek során Korán-példányokat égettek vagy rongálták meg tüntetők, ami felháborodást váltott ki a muszlim országokban. Legutóbb hétfőn Koppenhágában és Stockholmban gyújtották fel az iszlám szent könyvének egy-egy példányát.

A napokban mindkét ország kormánya közölte, hogy jogi megoldást keres a hasonló incidensek megakadályozására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?