A srebrenicai vérengzés megosztja a szerb társadalmat

Belgrád |

<p>A tizennégy évvel ezelőtti srebrenicai vérengzés továbbra is megosztja a szerb társadalmat - derült ki az évforduló kapcsán politikusok, közéleti személyiségek megnyilatkozásaiból.</p>

A megosztottságot bizonyította a Nők feketében nevű, a délszláv háborúkban meghaltak hozzátartozói által létrehozott társadalmi szervezet péntek esti csöndes performansza, amellyel Belgrád központjában a srebrenicai muzulmán áldozatokra emlékeztek. Miközben fehér rózsával a kezükben, némán tisztelegtek az áldozatok emléke előtt, a körülöttük lévő rendőrkordon másik oldalán nacionalista szervezetek tagjai tüntettek - szidalmazták a csöndes megemlékezés résztvevőit, illetve Ratko Mladicot és Radovan Karadzicot éltették.
    A Szervezet az emberi jogokért nevű nem kormányzati csoport aggodalmát fejezte ki, mert Szerbia nem fogadta el az Európai Parlament ajánlását, és nem nyilvánította a srebrenicai áldozatok emléknapjává július 11-ét. Bírálta ezért a törvényhozást Nenad Canak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke is, akinek a pártja még januárban javasolta a parlamentnek, hogy határozatban nyilvánítsa a srebrenicai áldozatok, s a volt Jugoszlávia terén dúló háborúkban meghaltak emléknapjává július 11-et.
    Pásztor Bálint, a kisebbségi képviselőcsoport elnöke szerint a bosnyák és a szerb népnek meg kell békélnie egymással, s ennek az az egyik feltétele, hogy a közelmúlt történései, s mindenekelőtt a srebrenicai események a helyükre kerüljenek, s lezáruljon a róluk zajló vita. Ami Srebrenicában történt, az valószínűleg a legszörnyűbb esemény a II. világháború óta, s nemcsak ezen a vidéken, hanem egész Európában - mondta a politikus.
    Nada Kolundzija, a kormány mögött álló fő parlamenti erő, az Európai Szerbiáért képviselőcsoport demokrata párti elnöke szerint Srebrenica rengeteg ember szenvedésének szimbóluma, ám ez nem ok arra, hogy a srebrenicaiakon kívül más áldozatokat elfelejtsenek, s a srebrenicaiakon kívül más bűnösök elkerülhessék a büntetést.
    A szerb kormánykoalícióhoz tartozó G17 Plus párt frakcióvezetőjének helyettese, Vlajko Senic is azt hangsúlyozta, hogy a Nyugat-Balkán európai jövője érdekében minden félnek, aki részt vett a térség tragikus múltjának alakításában, vállalnia kell a maga részét a bűntettekért viselendő felelősségből.
    Dragan Todorovic, a Szerb Radikális Párt alelnöke kifogásolta, hogy 14 évvel a srebrenicai események után is még mindig csak a rengeteg muzulmán áldozatról esik szó, a szerb áldozatok ügyét pedig mellékesként kezelik. Az, hogy a szerb népet tekintik felelősnek a Srebrenicában történtekért, nem enyhíti, éppen ellenkezőleg, tovább mélyíti az országok közti problémákat - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?