A spanyol külügyminiszter bekérette Oroszország madridi nagykövetét

ukrán válság k

A spanyol külügyminiszter, José Manuel Albares szerdán bekérette Jurij Korcsagint, Oroszország madridi nagykövetét, hogy tájékoztassa: Spanyolország elutasítja „az orosz kormány egyoldalú és a nemzetközi joggal ellentétes akcióit”.

A találkozóról a tárcavezető a parlament külügyi bizottságának ülésén számolt be, ahol kijelentette: „egyáltalán nem kizárt az a forgatókönyv, miszerint Oroszország megtámadja Ukrajnát”.

Szavai szerint „történelmi eseménnyel állunk szemben, amely az elmúlt évtizedek legnagyobb veszélyét jelenti Európa biztonságára nézve, és valószínűleg a legnagyobb katonai bevetés a második világháború óta”.

José Manuel Albares hangsúlyozta: Spanyolország továbbra is a párbeszédet támogatja annak ellenére, hogy Oroszország „ezt nagyon megnehezíti, hogy azt ne mondjam, lehetetlenné teszi”.

A spanyol külügyminisztérium szerdán módosította a nemzetközi utazásokra vonatkozó ajánlását, és nem javasolja állampolgárainak, hogy Ukrajnába utazzanak. Az ott tartózkodóknak pedig azt tanácsolja, hogy minél hamarabb hagyják el az országot – mondta a miniszter.

Hozzátette: jelenleg 334, Ukrajnában lévő spanyol állampolgárról tudnak, az elmúlt hetekben több mint százan tértek haza az események miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?