A Salamon-szigeteken tárgyalt a globális biztonságról a japán külügyminiszter

Hajasi Josimasza

A globális biztonságról és Kína csendes-óceáni jelenlétéről tárgyalt vasárnap a Salamon-szigetek vezetőjével a japán külügyminiszter.

Ez volt az első olyan látogatás a szigetállamban, amelyet egy japán külügyminiszter tett.

Hajasi Josimasza azt mondta, hogy Japán figyelemmel kíséri a Salamon-szigetek által Kínával tavaly aláírt biztonsági paktum fejleményeit, egyben megvitatta a jelenlegi globális biztonsági környezetet Manasseh Sogavare kormányfővel – derült ki a tokiói külügyminisztérium közleményéből.

A látogatásra egy évvel azután került sor, hogy a Kína és a Salamon-szigetek közötti biztonsági paktum aggodalmat váltott ki az Egyesült Államok és Ausztrália részéről, mivel Kína igyekszik kiterjeszteni befolyását a térségben.

A külügyi tárca tájékoztatása szerint Japán kész segítséget nyújtani a tengeri biztonság terén, mivel a csendes-óceáni szigetországokkal partnerségre törekszik a regionális béke és stabilitás előmozdítása érdekében a szabad és nyitott indo-csendes-óceáni stratégia alapján.

Hajasi megértést kért Japán azon terve iránt is, hogy egymillió tonna kezelt vizet engedjen az óceánba a fukusimai atomerőműben történt katasztrófa miatt, és átadta Sogavare-nak Kisida Fumio japán miniszterelnök levelét az ügyben.

A nyilatkozat szerint Sogavare reményét fejezte ki, hogy Japán szavatolni fogja a vízkibocsátás biztonságát, és nyíltan fog nyilatkozni a folyamatról.

Kína és a Salamon-szigetek egy évvel ezelőtt kötött biztonsági szövetséget, amely felkavarta a Csendes-óceán déli medencéjének biztonsági egyensúlyát, többen nagyszabású fegyverkezéstől tartanak a régióban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?