A római kormány sorsa a helyhatósági választásoktól függ

Róma |

<p>Időközi polgármesteri és önkormányzati választásokat tartanak Olaszországban vasárnaptól. A jelentősebb tartományi székhelyeken történő polgármestercsere politikai felmérésnek számít a harmadik évéhez érkezett Berlusconi-kormány számára.</p>

Szombaton kampánycsend van, s az olasz gyakorlat szerint vasárnap és hétfőn rendezik a választásokat, a második forduló május 29-én és 30-án lesz, de Szicíliában ekkor tartják az első fordulót is.
Több mint ezerháromszáz itáliai önkormányzat újul meg. Harminc tartományi székhely kap új polgármestert és testületet. Közel tizenhárom millió szavazó voksol.   Olaszországban egyöntetű vélemény, hogy a választások meghatározóak a Silvio Berlusconi vezetésével elsöprő többséggel éppen három éve hatalomra került jobbközép sorsára nézve.   Azóta Berlusconi kizárta a koalícióból szövetségesét, Gianfranco Finit, a képviselőház elnökét. A miniszterelnök több nőbotrányba keveredett, februárban az ügyészség vádat emelt ellene kiskorú prostituáltatása címén, és jövő hétfőn a milánói bíróságra várják az adócsalás miatt indított tárgyalásra.
A kormányzó Szabadság Pártnak (PdL) és a miniszterelnök népszerűsége az utóbbi három évben kevesebb mint felére esett vissza.   A lakosság politikai hangulatának hőmérője a tartományi székhelyként is jelentős Milánó, Torinó, Bologna, Nápoly, Trieszt és a szardíniai Cagliari. Lombardia fővárosában a PdL távozó polgármestere, Letizia Moratti a Demokrata Párt (PD) jelöltjével, Giuliano Pisapiával méri össze erejét.
Milánó és Moratti sorsához szorosan kötődik a kormányfőé: az 1997 óta a Berlusconi alapította Hajrá Olaszország, majd a PdL fellegvárának tartott városban lehet felmérni a kormányerők valós támogatottságát. Itt 23 párt indul. Az előrejelzések szerint a milánóiak elégedetlenek Morattival, de bizonytalanok abban, kire váltsák le.
A tét magyarázza a rendkívül feszült kampányt: Moratti terroristának nevezte ellenfelét, Pisapia azt hirdette, hogy ha Milánót megszabadítják Berlusconitól, Itáliával is ugyanezt lehet tenni. A két jelölt a televíziós párbajon kezet sem fogott egymással.   A jobbközép kampányát pénteken személyesen Berlusconi zárta a tizenöt éve balközép vezetésű Nápolyban. Kijelentette: "a szeméttől ellepett Nápolyban lehetetlenség a baloldalra szavazni". Szokása szerint Berlusconi az elmérgesedett politikai helyzetért (és a nápolyi szemétért is) az ügyészségeket okolta. Nem kímélte a távozó balközép polgármester Rosa Russo Jervolinót sem, akiről azt mondta, olyan csúnya, hogy fél tükörbe nézni. Azt is állította, hogy az "ellenzéki politikusok nem mosakodnak, ezért büdösek" és azt ígérte, eltörli a közszolgálati rádió-televízió előfizetési díját.      "Torinóban és Bolognában mi győzünk, Milánóban és Nápolyban második forduló lesz" - jósolta Pierluigi Bersani, a PD főtitkára Bolognában. A várost tavalytól kormánybiztos irányította a nőügy és sikkasztás miatt távozásra kényszerült balközép polgármester után. Itt figyelem kíséri a humorista Beppe Grillo alapította Öt Csillag Mozgalom eredményét is, amely tavalyi színre lépésekor hét százalékot aratott. A piemonti Torinóban a polgármester Sergio Chiamparino székére a PD másik emblematikus politikusa, Piero Fassino pályázik.       A Corriere della Sera című konzervatív lap majdnem biztosra veszi a kormánytöbbség győzelmét, de a Berlusconi vezette PdL és hűséges szövetséges, az Umberto Bossi vezette Északi Liga közötti erőviszony módosulásával - a Liga javára. A baloldali La Repubblica Bersanit idézte, aki szerint viszont az eredmény "parittyaként tör majd be a kormánypalotába".      A nevető harmadik a Pierferdinando Casini (UDC), a Francesco Rutelli (ApI) vezette keresztény-demokratákkal és Fini új pártjával (FLI) alakult formáció lehet.     A helyhatósági választásokon az Itáliában már legalább öt éve élő EU-állampolgárok is szavazhatnak: egy millió románnak és bolgárnak lenne hozzá joga, de csak pár százan jegyeztették be magukat a választói névsorba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?