<p>Meglepően alacsonynak nevezte a szombati népszavazás részvételi arányát több politológus – a masszív, vitatott kampány miatt nagyobb mozgósítással számoltak.</p>
A politológusokat meglepte a népszavazás eredménye
A sorban a nyolcadik, de egyben a hetedik sikertelen népszavazáson esett át az ország. A 21,4 százalékos részvételi arány többeket meglepett, köztük néhány politológust is. Úgy vélték, hogy a kiélezett és sokat taglalt kampány nagyobb tömeget mozgat meg, s a százalékarány a negyvenhez közelít majd.
Michal Horský úgy véli, hogy a család védelmében kiírt népszavazásban több hibát is elkövettek a szervezők. Elsősorban az egyház masszív támogatása volt teljes mértékben tetten érhető, bárhogyan is próbáltak a Szövetség a Családért és a vezető, Chormík mögé rejtőzni el.
A szervezők kijelentéseit, akik az érvénytelenség ellenére győzelemről beszélnek is megemlíti Horský. Egy képzeletbeli győzelmi képpel próbálják a bukást leplezni. A politológus szerint a szombati nap eredményei nagy hatással lehetnek a következő parlamenti választások előtti politikai élet formálódására.
Rastislav Tóth a nagymértékű vereséget annak tulajdonítja, hogy sem a pártok, sem a lakosság nem érdekelt a népszavazás intézményében. A politikusok már évek óta győzködik a szavazóikat, hogy a népszavazás felesleges, és hogy az eredményt sem kötelesek követniük.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.