A Pentagon nem kommentálta az amerikai fegyverek oroszországi bevetéséről szóló politikusi nyilatkozatot

ukrán válság k

Az amerikai védelmi minisztérium nem kommentálta azokat a szerdai közléseket, miszerint az ukrán hadsereg, az amerikai felhatalmazással élve, amerikai fegyvereket vetett be az ukrán határhoz közeli orosz területen Harkiv védelmében az elmúlt napokban.

Sabrina Singh, a Pentagon helyettes szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a katonai akciókkal kapcsolatban az ukrán védelmi erők tudnak tájékoztatással szolgálni.

Szerdán többek mellett Mike Rounds republikánus szenátor, a Kongresszus felsőháza védelmi bizottságának tagja beszélt arról, hogy értesülései szerint az ukránok már éltek az Fehér Ház hozzájárulásával, amely amerikai fegyverek korlátozott bevethetőségéről szólt orosz területen.

Joe Biden amerikai elnök a múlt héten módosította az amerikai iránymutatást az Ukrajna számára önvédelmi támogatásként küldött fegyverzet felhasználásáról, és engedélyezte azok felhasználását akár orosz területen is, az ukrán határ közelében az ukrán önvédelmi műveletekhez kapcsolódóan.

A Pentagon helyettes szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy nem mond ellent a Fehér Ház korábbi közlésének, miszerint az ukrán légvédelem tevékenységét az amerikai eszközök felhasználásában korábban sem korlátozták az ukrán légtérre. Sabrina Singh ezzel John Kirby nemzetbiztonsági szóvivő szavaira utalt, aki kedden sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott, hogy soha nem volt korlátozás arra, hogy az ukránok lelőjenek ellenséges légi járművet, akkor sem, ha a célpont nem ukrán légtérben halad.

Sabrina Singh hozzátette, hogy az Egyesült Államok tisztában van azzal, hogy az ukrán fél számára a légvédelem prioritás, és ezért látja el az ehhez szükséges eszközökkel, és azt is látja, hogy az orosz légierő és légi fenyegetés továbbra is veszélyezteti az ukrán városokat.  

A Pentagon illetékese megismételte ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok nem járul hozzá az ukrán haderő rendelkezésére bocsátott nagy hatótávolságú taktikai rakétarendszerek (ATACMS) mélyen Oroszország területén belüli felhasználásához.

Az ukrajnai háború szóba került kedden Antony Blinken, amerikai külügyminiszter és Antonio Guterres ENSZ-főtitkár washingtoni megbeszélésén is, amelyen az Egyesült Államok és az ENSZ együttműködéséről beszéltek egy „átfogó, igazságos és tartós béke” elérése érdekében Ukrajnát tekintve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?