A pápát aggasztja az európai válság

Vatikánváros |

<p>Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács elnökét fogadva, XVI. Benedek pápa szombaton aggodalmát fejezte ki "azon súlyos problémák miatt", amelyeken a "válságban lévő" Európai Unió megy keresztül.</p>

Kettejük találkozóján szót ejtettek a vallásszabadság problémáiról is.
A Szentszék közleménye szerint Herman Van Rompuynek a pápával, majd Tarcisio Bertone államtitkárral (a Vatikán kormányfőjével) folytatott találkozóján a felek véleményt cseréltek a nemzetközi helyzetről és "arról a hozzájárulásról, amelyet a katolikus egyház kíván felajánlani Európának".
Más témák mellett kitértek "az emberi jogok, mindenekelőtt a vallásszabadság elősegítésének" kérdéskörére is.
A pápa és Van Rompuy mintegy húsz percen át négyszemközt tárgyalt egymással az apostoli palota könyvtárában.
"Válságos időszakban vagyunk. Európának súlyos problémái vannak" - állapította meg találkozójuk elején a pápa, arra a gazdasági és pénzügyi viharra utalva, amelyet az euróövezet és az Európai Unió egésze él át.
Van Rompuy katolikus, egykoron jezsuita növendék volt.
A 2010 januárja óta hivatalban lévő európai elnök előzőleg az Európa által átélt bizalmi válságról tartott előadást a Pápai Gergely Egyetemen.
Van Rompuy előző éjjel Rómában Giorgio Napolitano olasz államfővel és Silvio Berlusconi lemondani készülő kormányfővel tárgyalt, miközben a hatalmasra duzzadt államadóssággal küzdő Olaszország megszorító intézkedések bevezetésével és kormányváltással próbálja visszaszerezni a piacok bizalmát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?