A pápa az örmény népirtás áldozatainak emlékművénél imádkozott

Jereván |

<p>Ferenc pápa örményországi látogatása keretében Szerzs Szargszján államfővel és II. Karekin pátriárkával együtt imádkozott szombaton az örmény népirtás áldozatainak emlékművénél, és kijelentette, hogy nem szabad hagyni elhalványulni a tragédia emlékét.</p>

A katolikus egyházfő elhelyezett egy koszorút a Jereván feletti Cicernakaberd-dombra épített mauzóleumnál, majd a hely vendégkönyvébe azt írta: "Szívemben fájdalommal imádkozom itt azért, hogy soha többé ne forduljon elő ehhez hasonló tragédia, hogy az emberiség soha ne felejtse ezt el, hogy mindig tudja, hogyan kell legyőzni jósággal a gonoszt. Ugyanis az emlékezés a béke és a jövő forrása".    Ferenc pápa ezután találkozott annak a négyszáz örmény árvának a leszármazottaival, akiket XI. Piusz pápa az 1920-as években befogadott a Castel Gandolfó-i nyári rezidenciájára.    Később az egyházfő az ország északnyugati részén lévő Gjumri városba utazott, ahol a főtéren szentmisét mutat be. Ez lesz a háromnapos örményországi látogatás egyetlen szabadtéri miséje. Este visszatér Jerevánba, ahol közös imádságot tart az örmény hívekkel. A Vatikán szerint várhatóan ez lesz az az esemény, amelyen a legtöbb ember részt vesz a pápai látogatás során.    Pénteken a pápa elítélte az örmény népirtást, kijelentette vele kapcsolatban, hogy az előző évszázad első katasztrófája volt.    A katolikus egyházfő korábban már használta a népirtás kifejezést, mégpedig az Oszmán Birodalom által az örmények ellen 1915-ben kezdődött tömeggyilkosságok 100. évfordulóján, s ez akkor kiváltotta Törökország tiltakozását és haragját, Ankara válaszként hazarendelte vatikáni nagykövetét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?