„A pánikszerűen vásárlók szégyene, hogy az egészségügyi dolgozók nem jutnak élelmiszerhez”

A fiatal cseh orvosok ötöde távozik Nyugatra

Az élelmiszereket pánikszerűen felvásárlók szégyene, hogy a koronavírus-fertőzötteket ellátó egészségügyi dolgozók napi munkájuk végeztével nem jutnak élelmiszerhez az áruházakban – mondta szombati sajtótájékoztatóján a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) orvosigazgatója.

Stephen Powis a Downing Streeten tartott sajtóértekezleten rendkívül fontosnak nevezte, hogy az emberek ne kezdjenek felhalmozásba, mert ezzel járulhatnak hozzá, hogy, az egészségügyi szakszemélyzet tagjainak és másoknak is maradjon elegendő élelmiszer.

Powis professzor szégyenteljesnek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy az új koronavírus okozta járvány csúcspontjára készülő orvosok és ápolók nem jutnak élelmiszerhez, mert mások felvásárolják a készleteket előlük.

A Brit Kiskereskedelmi Szövetség (BRC) vezérigazgatója, Helen Dickinson ugyanezen a sajtóértekezleten elmondta: a brit háztartásokban jelenleg 1 milliárd fonttal nagyobb értékű élelmiszerkészlet van, mint három héttel ezelőtt.

Hozzátette: a jelenlegi vásárlói roham a karácsony előtt szokásoshoz mérhető, csak éppen a brit kiskereskedelemnek ezúttal nem volt ideje elvégezni azt a négyhónapnyi készletfeltöltést, amellyel a karácsonyi időszakra rendszerint felkészül.

Hozzátette: a lakosság remélhetőleg „meg is eszi legalább egy részét” a felhalmozott élelemnek.

A BRC vezetője szerint az ellátó hálózatokban bőségesen elegendő az élelmiszer, csak az a kérdés, hogy a készletek elég gyorsan eljutnak-e a teherautókról a boltok polcaira.

George Eustice élelmiszerügyi és környezetvédelmi miniszter – aki a brit kormány képviseletében volt jelen a szombati sajtóértekezleten – szintén a pánikszerű felvásárlás befejezésére hívta fel a lakosságot.

Eustice is hangsúlyozta, hogy nincs élelmiszerhiány az országban, és bár a kereslet az elmúlt hetekben 50 százalékkal nőtt, a gyártók felkészültek ennek az igénynek a kielégítésére is.

Arra a kérdésre, hogy ha a pánikvásárlások nem hagynak alább, a kormány nem tervezi-e jegyrendszer bevezetését, a miniszter azt mondta: az elosztás megszervezését és az esetleges korlátozásokról szóló döntést a legjobb a kiskereskedelmi láncokra bízni.

Egyes nagy-britanniai szupermarketek már korlátozzák az egyszerre megvásárolható mennyiséget bizonyos termékekből.

A Tesco áruházlánc brit üzleteiben például egy-egy alkalommal legfeljebb öt egységnyi vásárolható kézfertőtlenítőkből, száraztésztákból, tartósított tejből, vény nélkül kapható gyermekgyógyszerekből, ásványvízből és zöldségkonzervekből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?