A norvég hírszerzés szerint Oroszország mindent előkészített egy nagyszabású hadművelethez

ukrán válság k

Hadműveleti szempontból minden kész egy nagyszabású orosz hadművelethez Ukrajnában – vélte pénteken a norvég katonai hírszerzés vezetője, aki szerint a döntés már csak a Kremltől függ.

Az oroszoknak „mindenük megvan, amire szükségük van, kezdve egy kisebb kelet-ukrajnai inváziótól Ukrajna-szerte végrehajtandó kisebb támadásokon át egy teljes ukrajnai invázióig, esetlegesen egész Ukrajna, illetve az ország bizonyos részeinek elfoglalásáig” – jelentette ki Nils Adreas Stensones altengernagy.

„Most már elsősorban (Vlagyimir) Putyin elnök dönti el, hogy megtegye-e vagy sem” – tette hozzá.

Az altengernagy a NATO-tagállam skandináv országgal kapcsolatos kockázatoknak a norvég biztonsági szolgálatok által tartott éves értékelésén beszélt erről.

Stensones szerint több mint 150 ezer orosz katonát vonultatták fel Ukrajna határai mentén, Oroszország legfejlettebb fegyvereivel és minden szükséges logisztikával.

„Nagyon nehéz megmondani, hogy valószínű vagy valószínűtlen (egy offenzíva), mert kizárólag az orosz elnöktől függ a döntés” – hangsúlyozta a hírszerzési vezető.

A nyugati országok szerint Oroszország inváziója küszöbön áll a szomszéd ország ellen, amit Moszkva tagad.

Kelet-Ukrajnában 2014 óta dúl háború a kijevi hadsereg és az oroszbarát szakadárok között, akiket a közvélekedés szerint Moszkva támogat katonailag és pénzügyileg.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken ismét figyelmeztetett egy fegyveres konfliktus valódi veszélyére, míg Antony Blinken amerikai külügyminiszter friss nyilatkozata szerint Oroszország „bármelyik pillanatban” lerohanhatja Ukrajnát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?