A newtowni tömeggyilkos Asperger-szindrómás lehetett

Southbury |

<p>A newtowni tömeggyilkos, Adam Lanza középiskolás évei alatt nehezen teremtett kapcsolatot diáktársaival és tanáraival, de ez csak a probléma egyik része -&nbsp; mondta el Richard Novia, aki 2008 előtt a körzeti iskolák biztonsági vezetője és műszaki tanácsadója volt.</p>

 A pénteki - a tettessel együtt - összesen 27  halálos áldozatot követelő iskolai lövöldözés elkövetője nem úgy érzett fizikai vagy lelki fájdalmat, mint az osztálytársai - mondta el az AP hírügynökségnek telefonon Novia, aki szerint Lanza  bizonyos szempontból nyilvánvalóan beteg volt.

    "Ha ez a fiú felgyújtotta volna magát, nem tudtuk volna meg, mit érez" - mondta Novia az amerikai hírügynökségnek egy telefoninterjúban.

    Novia feladata volt többek között a diákok felügyelete akkor, amikor veszélyes elektromos eszközöket használtak.

    A tanácsadó emlékeztetett arra, hogy több ízben találkozott az iskola vezetőivel és a fiú anyjával, Nancy Lanzával, hogy szavatolni tudja Adam Lanza biztonságát, a fiú azonban olyan válságokat is átélt, amelyeken csak az anyja segíthetett.

    Gyakran előfordult, hogy behívatták az anyját az iskolába, mert a fia néha teljesen kivonta magát a feladatok alól, csak ült az osztályteremben, vagy olvasott.
    Adam Lanzának "csapongó képzelete lehetett, ami szerintem nem volt nagy ügy, ez nem volt lázadás vagy dac, hanem visszavonulás" - mondta Navia.

    Egy neve elhallgatását kérő nyomozó szerint Lanza Asperger-szindrómában szenvedett, ami az autizmus enyhébb formája. A betegség egyik jellemzője a szociális válaszkészség hiánya, de a  beteg ugyanakkor magas fokú intelligenciával rendelkezhet.

    Elizabeth Laugeson pszichológus, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem munkatársa szerint ha Lanza Asperger-szindrómában szenvedett, érzéketlensége ezzel a betegséggel állhat összefüggésben. Az ebben a kórban szenvedők vagy túlságosan érzékenyek az érintésre, a zajra vagy a fájdalomra, időnként pedig az általánosnál érzéketlenebbek.

    Serdülőként Adam és a bátyja, Ryan is tagja volt a műszaki klubnak, ahol számítógépeztek, iskolai eseményeket videóra vettek és nyilvános adásokat készítettek. A diákok körében a klub népszerű volt, Adamnak, bár igen okos volt, gondjai voltak a szociális képességek hiánya miatt - mondta Novia.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?