A névleges államfő megy Kim Dzsong Un helyett a győzelem napi ünnepségre Moszkvába

Phenjan |

<p>A névleges államfő képviseli Észak-Koreát Kim Dzsong Un helyett a második világháború európai befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő május 9-i ünnepségen Moszkvában.</p>

A kommunista állam hivatalos hírügynöksége, a KCNA hétfőn közölte, hogy az eseményen Kim Jong Nam, a Legfelső Népi Gyűlés Elnökségének elnöke vesz részt.    A moszkvai ünnepség lett volna a három évvel ezelőtt hatalomra került Kim Dzsong Un első hivatalos külföldi útja. Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője csütörtökön jelentette be, hogy az észak-koreai vezető "belső ügyek" miatt úgy döntött, Phenjanban marad.    Előzőleg számos megfigyelő úgy értékelte Kim Dzsong Un beharangozott moszkvai látogatását, hogy Phenjan csökkenteni akarja függőségét első számú szövetségesétől, Kínától, és Moszkvához akar közeledni.    Oroszország az utóbbi időben több jelét is mutatta annak, hogy támogatja Észak-Koreát: elindította a két nép közötti "barátság évét", és fejleszteni fogja az észak-koreai vasúthálózatot az ottani természeti erőforrásokhoz való hozzáférés fejében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?