A német külügyminiszter szerint csak ukrán győzelemmel zárulhat a háború

Annalena Baerbock

A bucsai mészárlás egyértelművé tette, hogy az Ukrajna elleni orosz háborúnak csak az ukránok győzelme vethet véget – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter Rigában lett kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján szerdán.

Leszögezte: Németország kész közép- és hosszú távon is katonai segítséget nyújtani Ukrajnának, legyen szó három hónapról vagy három évről.

Hozzátette: Berlin egymilliárd eurót bocsát rendelkezésre annak érdekében, hogy Ukrajna összetettebb fegyverrendszereket szerezzen be, amelyeket aztán hosszú távon használhat, és Németország kész biztosítani az ezek működtetéséhez szükséges képzést.

Baerbock megjegyezte: Berlin több katonai szállítmányt – egyebek között Stingereket és páncéltörő rakétákat – küldött már Ukrajnába, amelyekről nem beszélt nyilvánosan.

Aláhúzta: mindezek még nem teszik Németországot a háborúban részt vevő féllé.

A német diplomácia vezetője elmondta: Németország számára a páncélozott járművek szállítása sem tabu, még ha a belpolitikai vitákból néha úgy is tűnik. A berlini kormány beleegyezett az ilyen szállítmányokba – mutatott rá.

Hozzátette: Németország emellett megegyezett NATO- és G7-partnereivel arról, hogy ha valamelyikük képes gyorsan szovjet típusú fegyvert szállítani Ukrajnának, az Németországtól kap utánpótlást cserébe.

Edgars Rinkevics lett külügyminiszter bejelentette: az Európai Unió új intézkedéseken dolgozik, amelyek célja annak megakadályozása, hogy Moszkva meg tudja kerülni a nemzetközi szankciókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?