A német kormány terrorizmusnak tekinti az Izrael elleni rakétatámadásokat

Angela Merkel k

A német szövetségi kormány terrorcselekménynek tekinti és elítéli az Izrael ellen a Gázai övezetből indított rakétatámadásokat – mondta Steffen Seibert kormányszóvivő pénteken Berlinben.

A „terrortámadások” célja a félelemkeltés és emberek válogatás nélkül legyilkolása – mondta a szóvivő, kiemelve, hogy semmi sem igazolhat ilyen tetteket.

A német kormány kiáll Izrael önvédelemhez fűződő joga mellett, és az ellene indított rakétatámadások azonnali leállítását követeli – mondta.

Hozzátette, hogy a szövetségi kormány és vezetője, Angela Merkel kancellár az izraeli-palesztin konfliktus elmérgesedésével összefüggésben történt németországi antiszemita incidenseket is a leghatározottabban elítéli.

A gyülekezés és a véleménynyilvánítás jogát tiszteletben kell tartani, de visszaél jogaival, aki csak azért jár tüntetésre, hogy „kiüvöltözze magából a zsidókkal szembeni gyűlöletét” – mondta Steffen Seibert.

Aláhúzta, hogy az izraeli kormány tevékenységének bírálata nem irányulhat németországi zsidó polgárok és intézményeik ellen. Aki németországi zsidó intézményekre támad, tettével leleplezi magát, elárulja, hogy nem is egy állam működését vagy egy kormány tevékenységét bírálja, hanem gyűlölködik egy vallás és a vallás követőivel szemben - tette hozzá a szóvivő.

Németországban az izraeli-palesztin konfliktus elmérgesedésével emelkedésnek indult az antiszemita incidensek száma, a hét eleje óta nagyjából tíz eset történt. Több városban megdobálták kővel a helyi zsinagógát, tüntetéseken antiszemita jelszavakat skandáltak és izraeli zászlókat égetettek el.

Izrael és a gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között hétfőn kezdődött rakétaháború, miután Jeruzsálemben összecsapások voltak a palesztinok és az izraeli biztonságiak között az al-Aksza mecsetnél. Az izraeli sajtó közlése szerint csak csütörtök éjjel 190 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izrael felé, míg az izraeli hadsereg mintegy ezer lövedéket indított az övezetben található célpontokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?