A NATO-tagság ellen tüntettek Montenegróban

Podgorica |

<p>Mintegy ötezren tüntettek Montenegró NATO-csatlakozása ellen a kis balkáni ország fővárosában, Podgoricában szombat este.</p>

A megmozdulást orosz- és szerbbarát ellenzéki pártok kezdeményezték. A résztvevők orosz és szerb zászlókat lengettek, és a Putyin szerb, illetve az Oroszország Anyácska jelszavakat skandálták. 

A tüntetők követelték, hogy írjanak ki népszavazást a katonai szövetséghez való csatlakozásról. 

Az Új Szerb Demokratikus Párt elnöke, Andrija Madic kijelentette: amennyiben a parlament népszavazás nélkül dönt a csatlakozás mellett, az polgárháború szélére sodorhatja az országot.

A NATO december elején hívta meg hivatalosan Montenegrót, hogy csatlakozzon hozzá teljes jogú tagországként. A Szerbiától 2006-ban elszakadt, mintegy 600 ezer lakosú s mindössze kétezer fős katonasággal rendelkező Montenegró csatlakozása diplomáciai források véleménye szerint legkésőbb másfél éven belül megtörténhet.

A NATO keleti irányú bővítését a saját biztonsága elleni fenyegetésnek tekintő Oroszország számos alkalommal tiltakozott az egykori jugoszláv köztársaság NATO-felvétele ellen, a meghívást követően pedig "válaszlépéseket" helyezett kilátásba.

Október eleji felmérés szerint a csatlakozás kérdése megosztja a montenegrói közvéleményt, a lakosságnak mindössze 50,2 százaléka támogatja a tagságot. A helyiek egy része ugyanis a koszovói háború alatti, 1999-es NATO-bombázások miatt súlyos fenntartással viszonyul az Észak-atlanti Szövetséghez. Másrészt Montenegróban jelentős Oroszország befolyása, évente több százezer orosz látogat az országba.

A Nyugat-Balkán országai közül eddig Horvátország és Albánia vált a NATO tagjává. Montenegró még 2003-ban, a Szerbiával közös jugoszláv konföderáció tagjaként csatlakozott a NATO békepartnerségi programjához. Függetlenségének 2006-os kikiáltását követően megerősítette részvételét a programban, majd 2009-ben úgynevezett cselekvési tervet kapott Brüsszeltől a NATO-csatlakozási feltételek teljesítésének segítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?