A NATO keleti szárnyának megerősítése következményekkel járhat

Moszkva |

<p>Veszélyes következményekkel járhat a NATO keleti szárnyának megerősítése Oroszország határai mentén - figyelmeztetett hétfőn közzétett nyilatkozatában az orosz külügyminisztérium.</p>

A The New York Times című amerikai napilap vasárnap amerikai és NATO-illetékesekre hivatkozva azt írta, hogy a Pentagonban felmerült elképzelés szerint harckocsikat, tüzérséget és összesen akár ötezer katona felfegyverzésére elegendő más nehézfegyverzetet helyeznének el ideiglenesen a Baltikumban (Észtországban, Lettországban, Litvániában), valamint Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és esetleg Magyarországon. 

A moszkvai dokumentumban hangoztatták, a katonai technika telepítése a NATO keleti szárnyán ellentétes az Oroszország és a NATO között 1997-ben született megállapodás döntő fontosságú rendelkezéseivel.

Orosz vélemény szerint a harceszközök előretolt állomásoztatása állandó katonai jelenlétet jelent, és ebben nincs gyakorlatilag jelentősége annak, hogy folyamatosan cserélik a technikát használó állományt. 

Moszkva egyben reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok nem lép előre az említett tervek megvalósításában Oroszország határai mentén. 

"Reméljük, felülkerekedik a józan megfontolás, és megakadályozzák azt, hogy a helyzet Európában újabb katonai konfrontációba torkolljon, amelynek veszélyes következményei lehetnek" - hangsúlyozta közleményében az orosz külügyi tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?