A munka mobilis lett, a munkaerő viszont statikus maradt

Brüsszel sokat várt attól, hogy foglalkoztatáspolitikájának középpontjába a mobilitást állította, de eddig csalódnia kellett. Az európai munkaerő nem mozdul, mindöszsze 2 százaléknyian dolgoznak másik EU-tagországban, és ez az adat hosszú ideje nem változik. Erről kérdezte az EurActiv szlovák oldala Vladimír Špidlát, a foglalkoztatás kérdéseiért felelős EU-biztost.

Milyen céljai voltak az EB-nek azzal, hogy 2006-ot a munkaerő-mobilitás európai évének nyilvánította?

A munkaerő-mobilitás kérdését földrajzi és foglalkoztatottsági szempontból egyaránt valóban fontosnak tartjuk. Sok új fejlemény (pl. az európai egészségügyi kártya, a nyugdíjhoz való jog hordozhatóságát előíró direktíva) ellenére a mobilitás igen visszafogott maradt. Az EU munkaképes lakosságának alig 2 százaléka dolgozik másik tagállamban, s ez az arány az utóbbi 30 évben semmit sem változott. Némileg más a helyzet a munkahelyváltás tekintetében: a dolgozók mintegy 8 százaléka változtat állást évente, és a foglalkoztatottak valamivel több mint egynegyede két évnél kevesebbet tölt el ugyanannál a cégnél. A másik szemszögből nézve: a munkavállalók 40 százaléka több mint tíz évig nem változtat munkahelyet, néhány tagországban ez az arány közel 50 százalék. Ezek az adatok kettős munkaerőpiac érvényesülését jelzik. Létezik egy kicsiny, rendkívül mobilis csoport, valamint egy nagy tömegű statikus többség. A mobilis dolgozók jelentős része gyakran ágazati okokból kénytelen állást változtatni, illetve a rossz munkahelyi viszonyok miatt. Alig van tehát munkahelyi mobilitási kultúra az európai dolgozók táborában, ami furcsa helyzetet szül: míg Európában a munka mobilis lett, a munkaerő többsége statikus maradt. A munkaerő-mobilitás európai évének célja tehát széles körű vitát kezdeményezni minden munkaerőpiaci szereplő részvételével annak érdekében, hogy tudatosítsák a munkavállalókban a szabad munkavállaláshoz való jogot, hogy tájékoztassák az állampolgárokat a létező lehetőségekről, illetve a mobilitást szolgáló eszközökről.

A legtöbb ország az idén feloldotta a munkaerőpiaci korlátozásokat, egyesek teljesen, mások különféle korlátozásokkal. Ön ennél többet remélt?

Ez a félig tele–félig üres pohár tipikus helyzete. Egyrészt négy tagország – Spanyolország, Portugália, Finnország és Görögország – a korlátozások teljes feloldása mellett döntött, öt másik tagállam sokkal rugalmasabb politikát vezet be, amely bizonyos ágazatokban teljesen feloldja a korlátozásokat. Másrészt három tagállam további három évre meghosszabbította a korlátozást, ami természetesen bizonyos frusztrációt okozott az új tagállamokban. Meg kell őriznünk a lendületet annak érdekében, hogy a dolgozók szabad közlekedésének jogát az EU minden állampolgára részére biztosítsuk.

Mekkora munkaerő-mobilitásra lenne szükség ahhoz, hogy jelentős legyen az előrehaladás a lisszaboni célok elérésének folyamatában?

Az említett 2 százalék nagyon kevés, igaz, ebben nincsenek benne a szezonmunkások, akiknek száma a mezőgazdaságban és vendéglátóiparban az év adott szakaszában igen jelentős. Az adatban nem szerepel az a 600 ezer dolgozó sem, aki naponta ingázik külföldi munkahelyére. Idén szeretnénk tudatosítani a közvéleményben, hogy a mobilitás miként járulhat hozzá a munkahelyteremtéshez, például csökkentve a munkanélküliséget bizonyos ágazatokban, régiókban vagy országokban, hiszen aki valahol munkanélküli, arra szükség lehet az EU más tagállamaiban. Szeretnénk meggyőzően érvelni amellett, hogy mekkora többletet jelent az emberek számára új kultúrák, új nyelvek, új munkakörülmények megismerése. Ily módon, a mobilitáskultúra megteremtésével valóságos európai munkaerőpiacot alakíthatunk ki, és teljesíthetjük a több és jobb munkahely létrehozását célzó lisszaboni célokat.

A lakosság statikusságának fő oka a hagyományokhoz való ragaszkodásban rejlik. Az EB képes ennek megváltoztatására?

Tény, hogy bizonyos régiókban az emberek igyekeznek a lehető leghosszabb ideig megmaradni egyazon munkahelyen. A belgák, az olaszok, a franciák 50 százaléka több mint tíz évig nem változtat munkahelyet, az Egyesült Királyságban és ĺrországban ez az arányszám csupán feleannyi. Érdekes adat, hogy az európai dolgozók 25 százaléka (kortól függetlenül) még soha nem változtatott munkahelyet. Az egyazon állásban eltöltött időszak mintegy 50 százalékkal hosszabb Európában, mint az USA-ban. Szeretnénk arra biztatni az EU-polgárokat, hogy pályafutásuk bizonyos pontján próbálják ki a mobilitást. A külföldi munkavállalásról beszámoló szakemberek úgy nyilatkoztak, külföldi munkatapasztalatuk igen értékes karrierjük és mindennapi életük szervezése szempontjából. Ha a mobilitás elfogadott lenne a karrier részeként, mintegy építőelemeként, akkor eljuthatnánk arra a szintre, hogy a külföldi munkát elismerjék a karrierben való előrehaladást szolgáló tényezőként. Ugyanakkor segítenünk kell a külföldi munkát vállaló személyt a visszatérés utáni munkaerőpiaci reintegrálódásban.

Az EU-val versenyhelyzetben álló más gazdasági tömbök esetében nem létezik az a nyelvi akadály, amit Európában le kell küzdeni.

A nyelvi és kulturális akadályok kérdése valóban az európai munkaerőpiac jellegzetessége, s ezek gátolják a kívánatos mobilitási kultúra kialakulását. De különbözőségünket előnyként is értékelhetjük, olyan előnyként, ami lehetőséget kínál az embereknek más kultúrák, más munkakörülmények megismeréséhez. Amellett, hogy módot ad a munkavállalóknak a gyorsan változó munkakörnyezethez való alkalmazkodáshoz, a mobilitás valószínűleg a legjobb eszköze az európai „többletérték” megtapasztalásának. Nem véletlen, hogy a mobilitást elősegítő minden program – Erasmus, Leonardo da Vinci, Marie Curie stb. – az EU legnépszerűbb programjai közé tartozik.

Ahelyett, hogy a lakosságot tanítanánk meg arra, hogy költözzön a munkahely közelébe, nem lenne tanácsosabb a munkaadókat megtanítani arra, hogy hozzák az emberekhez az álláslehetőségeket? Sok ágazatban ez technikailag megoldható.

A két lehetőség nem zárja ki egymást. Hangsúlyozom: nem kívánjuk mobilitásba kényszeríteni a lakosságot. A mobilitást választási lehetőségként szeretnénk felkínálni, a karrier bizonyos pontján. A mobilitás önmagában nem csodaszer, hanem csupán egy eszköz, amely jobb választási lehetőségeket kínál a globalizáció hatásainak kezelésére. Ezért szeretnénk – amellett, hogy a munkát hozzuk a dolgozóhoz – felkínálni azt a lehetőséget, hogy életében egyszer bárki megtapasztalhassa a mobilitás élményét. (euractiv.hu)