A mianmari harcok miatt már több százezren kényszerültek elhagyni lakóhelyüket

mianmar k

Mianmarban 187 ember meghalt és legalább 286 ezer ember kényszerült lakóhelyét elhagyni az etnikai kisebbségi szervezetek és a junta október vége óta tartó összecsapásai következtében – jelentette az ENSZ.

A helyzet humanitárius szempontból nagyon aggasztó, ezért a lakóhelyüket újonnan és korábban elhagyni kényszerülő embereknek, valamint az őket befogadó közösségeknek is sürgős segítségre van szükségük – hangsúlyozta az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala keddi jelentésében.

Az októberi harcok óta 187 civil halt meg, köztük nők és gyerekek, továbbá 246-an megsebesültek – tudatta az ENSZ.

Október végén a Testvériség Szövetség néven ismert, három etnikai gerillaszervezetből álló csoport hadjáratot indított az országot irányító junta ellen San állam északkeleti részén, ami a 2021. februári puccs óta a legnagyobb kihívást jelenti az katonaság számára.

Azóta az offenzíva az ország északi, középső és nyugati részére is kiterjedt. A Ta'ang Nemzeti Felszabadító Hadsereg (TNLA), az Arakáni Hadsereg (AA) és a Nemzeti Demokratikus Hadseregek Szövetsége (MNDAA) nevű szervezet mellé más etnikai milíciák és védelmi erők is csatlakoztak a harcokban.

Az összecsapások a sűrűn lakott városi központok területére is kiterjedtek, ami veszélyt jelent a civilek biztonságára

– figyelmeztet az ENSZ-hivatal, hangsúlyozva, hogy az erőszak eszkalációja a legnagyobb és földrajzilag a legkiterjedtebb a katonai hatalomátvétel óta.

Az országban káosz uralkodik a 2021-es puccs óta, amikor a katonaság pár órával a parlament alakuló ülése előtt erőszakkal átvette a hatalmat, és őrizetbe vette az országot de facto miniszterelnökként irányító, Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít és Mianmar többi vezetőjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?