A magyarországi parlamenti választás második fordulójának eredményei percről percre

Budapest |

<p>19 órakor véget ért a parlamenti választás második fordulója Magyarországon. A Fidesz megszerezte a parlamenti mandátumok kétharmadát. A második forduló során em voltak sorakozó szavazók.</p>

22:20

Megszerezte a kétharmados parlamenti többséget a Fidesz-KDNP; Orbán Viktor szerint forradalom történt a szavazófülkékben; Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke bejelentette lemondását; Sólyom László államfő a lehető legkorábbi időpontra összehívja a parlament alakuló ülését.

Az országgyűlési választások vasárnapi, második fordulójában eldőlt, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség a parlamenti mandátumok 68 százalékát megszerezve 263 képviselőt küldhet az új Országgyűlésbe. Az MSZP-nek 59, a Jobbiknak 47, az LMP-nek 16 mandátuma lehet, egy független is bejutott a parlamentbe. A második fordulós részvételi arány 46,57 százalék volt.

Sólyom László köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra kitűzi az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját. Az államfő hangsúlyozta: az ország érdeke, hogy minél hamarabb megalakuljon az új kormány. Ezért a jövő héten megkezdi erről a tárgyalásokat. Mint fogalmazott: a választás eredménye egyértelmű, a győztes Fidesz-KDNP példátlanul erős felhatalmazást szerzett a következő négy évre.

A köztársasági elnök arra kért mindenkit, hogy a választáson megteremtett lehetőséget használják ki, éljenek vele, és működjenek közre abban, hogy az valóra is válhasson.

Elemzők szerint május 10-én vagy 17-én lehet az Országgyűlés alakuló ülése, és május 20-a körül felállhat az új kormány.

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője szerint "ma forradalom történt a szavazófülkékben". A magyarok bebizonyították, hogy van értelme hinni a demokráciában - hangoztatta.

"Demokratikus keretek között olyan nagy horderejű változást tudtunk véghezvinni, amelyet csak korábban forradalommal tudtak" - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: vasárnap Magyarországon beteljesedett egy történelmi tanulság, húsz év tanulsága, a rendszerváltás tanulsága, amely úgy hangzik, rendszert váltani nem lehet, rendszert csak megbuktatni, megdönteni lehet.

Kijelentette, a magyarok megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét és helyette új rendszert alapítottak; ez pedig a nemzeti együttműködés rendszere. Orbán Viktor szerint az a feladat, hogy a győzelem lendületével folytassák a megkezdett együttműködést, megkezdjék a mögöttünk levő korszak romjainak eltakarítását, a felelősség megállapítását, az újjáépítést.

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke bejelentette, hogy lemond posztjáról és a pártelnökség is felajánlja lemondását a kongresszusnak. Az MSZP elnöksége május végére, június elejére hívja össze a párt kongresszusát, és - mint mondta - eddig fogja betölteni pártelnöki tisztségét.

A kongresszus majd új elnököt választ, értékel, meghatározza az ellenzéki politizálás stratégiáját, és meghatározza a teljes, alulról felfelé történő tisztújítást is - jelentette ki.

Mesterházy Attila listavezető "párbeszédes és nem diktátumos" kormányzást, a nemzeti sorskérdésekben pedig az ellenzékkel való konzultációt vár el a Fidesztől. Közölte: a következő parlamentben nemcsak a kormány és az ellenzék között húzódik törésvonal, hanem a demokratikus pártok és a szélsőséges párt között is.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt hangsúlyozta, hogy hatvan év után végre egy olyan párt került a magyar Országgyűlésbe, amely ténylegesen alulról szerveződik. Ilyen jellegű áttörést nemzeti párt még nem ért el, és most megjelenik "a nép hangja és akarata" - tette hozzá.

Vona Gábor közlése szerint a Jobbik az általuk legsürgetőbbnek tartott kérdésekben hajlandó együttműködni a Fidesszel. A Jobbik elnöke négy ilyen feladatot nevezett meg: az adócsökkentést, a "kilakoltatás rémétől fenyegetett családok megmentését", a közbiztonság megerősítését, valamint az elszámoltatás véghezvitelét. A pártelnök ugyanakkor hozzátette, hogy a Jobbik kész minden parlamenti és parlamenten kívüli demokratikus eszközt latba vetni, ha azt látja, hogy a Fidesz választási ígérete ellenére "el kívánja sumákolni" ezeket a "sürgető feladatokat".

A Lehet Más a Politika (LMP) konstruktív, de határozott ellenzéki politikát kíván folytatni - jelentette ki Schiffer András, az LMP listavezetője vasárnap esti sajtótájékoztatóján. Közölte: az LMP kész az együttműködésre a demokratikus ellenzéki párttal és a kormánypártokkal is.

A hivatalos eredmény várhatóan csak péntekre születik meg, miután legkésőbb csütörtökön megérkeznek a külföldön szavazók voksai. A megszámlálásukra kijelölt szavazókörök névjegyzékeiben 28.686 választó szerepelt, ebből 13.356 megjelent a vasárnapi voksoláson. Az ő szavazataikhoz adódik a külképviseleteken leadott 1.453 voks.

A parlamentben az alkotmány módosításához és bizonyos személyi döntésekhez van szükség az összes, vagyis a 386 képviselő kétharmada, 258 politikusnak az igen szavazatára.

A többi, minősített többséget igénylő jogszabályhoz elegendő a jelenlévő képviselők kétharmadának igen szavazata. Ilyenek például a választójogi törvények, az önkormányzati, a nemzetbiztonsági jogszabály, valamint a bírák jogállásáról, az országgyűlési képviselők javadalmazásáról, a párt- és kampányfinanszírozásról szóló törvények és a médiatörvény is.

21:23

Sólyom László köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra kitűzi az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját.

Az államfő ezt vasárnap nem sokkal 21 óra után az Országos Választási Központban jelentette be, hangsúlyozva: az ország érdeke, hogy minél hamarabb megalakuljon az új kormány.

Mint hozzátette, a jövő héten megkezdi erről a tárgyalásokat.

Közölte, a választás eredménye egyértelmű, a győztes párt, a Fidesz-KDNP példátlanul erős felhatalmazást szerzett a következő négy évre.

Most az a feladat - mondta -, hogy a munka minél hamarább megkezdődhessen, ezért haladéktalanul meg fogja keresni a parlamentbe jutott pártokat, hogy megkezdjék a tárgyalásokat az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről. Jelezte, a szándéka az, hogy az Országgyűlés alakuló ülés időpontját a lehető legkorábbi időpontra tűzze ki. Ez azonban függ attól - tetet hozzá -, lesznek-e jogorvoslatok, és így mikorra lesz meg a jogerős eredmény.

Az országnak az az érdeke - jelentette ki Sólyom László -, hogy minél hamarább megalakuljon az új kormány, ezért a tárgyalásokat már a jövő héten meg fogja kezdeni.

Az államfő köszönetet mondott a választás lebonyolításában részt vevőknek és a magyar állampolgároknak, akik "éltek alkotmányos jogukkal és kinyilvánították akaratukat". A köztársasági elnök arra kért mindenkit, hogy a választáson megteremtett lehetőséget használják ki, éljenek vele, és működjenek közre abban, hogy az valóra is válhasson.

21:14

Ma forradalom történt a szavazófülkékben - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a budapesti Vörösmarty téren vasárnap este.

Szerinte a magyarok bebizonyították, hogy van értelme hinni a demokráciában.

"Demokratikus keretek között olyan nagy horderejű változást tudtunk véghezvinni, amelyet csak korábban forradalommal tudtak" - hangoztatta Orbán Viktor, hozzátéve: vasárnap Magyarországon beteljesedett egy történelmi tanulság, húsz év tanulsága, a rendszerváltás tanulsága, amely úgy hangzik, rendszert váltani nem lehet, rendszert csak megbuktatni, megdönteni lehet.

"Megdönteni és újat alapítani helyette, és ma ez történt" - fogalmazott Orbán Viktor.

Kijelentette, a magyarok megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét és helyette új rendszert alapítottak; ez pedig a nemzeti együttműködés rendszere.

21:05

Az Országgyűlés összetétele a szavazatok 99,22 százaléka alapján: Fidesz-KDNP 262, Fidesz-KDNP-MVMP 1, független 1, Jobbik 47, LMP 16, MSZP 59 - jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján.

21:03

A Jobbik célja és küldetése "Magyarország megmentése" - mondta Vona Gábor pártelnök vasárnap este sajtótájékoztatón, nem sokkal 21 óra előtt.

Vona Gábor gratulált az országgyűlési választásokon elért eredményeihez Molnár Oszkárnak, aki közlése szerint a Jobbik támogatásával szerez az edelényi választókörzetben az előzetes eredmények szerint egyéni mandátumot, s gratulált a Fidesznek is.

A Fidesz-KDNP pártszövetség kétharmados eredményéről azt mondta: a Jobbik nagy veszélynek tartja, ha egy párt a saját érdekei szerint alakíthatja át az ország közjogi berendezkedését.

A Jobbik elnöke közölte: a párt a négy legsürgetőbb feladatnak az adócsökkentést, a kilakoltatások megakadályozását, a közbiztonság erősítését és az elszámoltatást tartja.

A Jobbik óriási meglepetést okoz majd a magyar Országgyűlésben, olyat, amelyet ez az ország már nagyon régen nem látott - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján.

Mi ugyanazt fogjuk csinálni, mint a választások előtt, nem fogjuk elfelejteni az ígéretünket, nem fogunk megváltozni, nem csapjuk be a szavazóinkat, hanem "továbbra is járni fogunk azon az egyenes, őszinte, bátor, igaz és magyar úton, amelyen (...) közel egymillió magyar ember jár velünk együtt" - fogalmazott a pártelnök.

Mint mondta, hatvan év után végre egy olyan párt került a magyar Országgyűlésbe, amely ténylegesen alulról szerveződik. Ilyen jellegű áttörést nemzeti párt még nem ért el,  és most megjelenik "a nép hangja és akarata" - tette hozzá.

A Jobbik az általuk legsürgetőbbnek tartott kérdésekben hajlandó együttműködni a Fidesszel a következő Országgyűlésben.

Vona Gábor a Jobbik miniszterelnök-jelöltje vasárnap esti sajtótájékoztatóján négy ilyen feladatot nevezett meg: az adócsökkentést, a "kilakoltatás rémétől fenyegetett családok megmentését", a közbiztonság megerősítését, valamint az elszámoltatás véghezvitelét.

A pártelnök ugyanakkor hozzátette, hogy a Jobbik kész minden parlamenti és parlamenten kívüli demokratikus eszközt latba vetni, ha azt látja, hogy a Fidesz választási ígérete ellenére "el kívánja sumákolni" ezeket a "sürgető feladatokat".

20:56

Mesterházy Attila szerint az MSZP komoly vereségen van túl a két parlamenti választási forduló után.

A szocialisták listavezetője vasárnap esti sajtótájékoztatóján kiemelte: az MSZP-nek fel kell készülnie az ellenzéki szerepre. 

Kiemelte: a Fidesz számára óriási felelősség, hogy kétharmaddal irányítja az országot. Hozzátette, az MSZP, mint a legnagyobb ellenzéki párt, elvárja a Fidesztől, hogy nemzeti sorskérdésekben konzultáljon az ellenzékkel.

20:54

A leadott szavazatok 97,43 százalékának összesítése után a következő képviselők kerültek a parlamentbe az Országos Választási Iroda adatai szerint.


Jobbik (47 mandátum):
Dr. Apáti István (országos lista)
Balczó Zoltán (területi lista - Budapest)
Balla Gergő (területi lista - Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Bana Tibor (országos lista)
Baráth Zsolt (területi lista - Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Bertha Szilvia (országos lista)
Bödecs Barnabás (országos lista)
Dúró Dóra (országos lista)
Egyed Zsolt (területi lista - Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Endrésik Zsolt (területi lista - Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Farkas Gergely (országos lista)
Ferenczi Gábor (területi lista - Veszprém megye)
Dr. Gaudi-Nagy Tamás (területi lista - Budapest)
Dr. Gyenes Géza (országos lista)
Gyöngyösi Márton (területi lista - Bács-Kiskun megye)
Dr. Gyüre Csaba (területi lista - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Hegedűs Lóránt Gézáné (országos lista)
Hegedűs Tamás Mihály (országos lista)
Kepli Lajos (országos lista)
Dr. Kiss Sándor (területi lista - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Korondi Miklós (területi lista - Pest megye)
Kulcsár Gergely (területi lista - Hajdú-Bihar megye)
Dr. Lenhardt Balázs Péter (országos lista)
Magyar Zoltán (területi lista - Győr-Moson-Sopron megye)
Murányi Levente (területi lista - Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Németh Zsolt (területi lista - Baranya megye)
Novák Előd (országos lista)
Dr. Nyikos László (országos lista)
Palotai Szilárd (területi lista - Nógrád megye)
Pörzse Sándor (területi lista - Budapest)
Pősze Lajos (területi lista - Somogy megye)
Rozgonyi Ernő (területi lista - Fejér megye)
Rubi Gergely (területi lista - Hajdú-Bihar megye)
Samu Tamás Gergő (területi lista - Békés megye)
Schön Péter (országos lista)
Sneider Tamás (országos lista)
Dr. Staudt Gábor (országos lista)
Szabó Gábor (országos lista)
Szávay István (országos lista)
Szilágyi György (országos lista)
Vágó Sebestyén (területi lista - Komárom-Esztergom megye)
Varga Géza (országos lista)
Volner János (területi lista - Pest megye)
Vona Gábor (területi lista - Heves megye)
Zagyva György Gyula (területi lista - Csongrád megye)
Zakó László (területi lista - Zala megye)
Zsiga-Kárpát Dániel Gábor (országos lista)

LMP (16 mandátum):
Dorosz Dávid (területi lista - Budapest)
Ertsey Katalin (országos lista)
Ivády Gábor (országos lista)
Jávor Benedek (területi lista - Budapest)
Karácsony Gergely Szilveszter (területi lista - Budapest)
Kaufer Virág (országos lista)
Kukorelly Endre (területi lista - Pest megye)
Mile Lajos (országos lista)
Osztolykán Ágnes (területi lista - Budapest)
Scheiring Gábor (országos lista)
Schiffer András (országos lista)
Szabó Rebeka Katalin (országos lista)
Szabó Timea (országos lista)
Szilágyi László (országos lista)
Dr. Szilágyi Péter Zoltán (országos lista)
Vágó Gábor (országos lista)

Független (1 mandátum):
Molnár Oszkár (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8. vk.)

MSZP (59 mandátum):
Dr. Baja Ferenc (országos lista)
Baracskai József (területi lista - Zala megye)
Dr. Bárándy Gergely (országos lista)
Boldvai László (területi lista - Nógrád megye)
Dr. Botka László (területi lista - Csongrád megye)
Burány Sándor (területi lista - Budapest)
Ficsor Ádám (országos lista)
Dr. Garai István Levente (területi lista - Bács-Kiskun megye)
Gőgös Zoltán (országos lista)
Göndör István (országos lista)
Gúr Nándor (területi lista - Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Gyurcsány Ferenc (országos lista)
Harangozó Gábor István (országos lista)
Dr. Harangozó Tamás (területi lista - Tolna megye)
Dr. Hiller István (országos lista)
Horváth András Tibor (területi lista - Fejér megye)
Horváth Csaba (területi lista - Budapest)
Dr. Ipkovich György (területi lista - Vas megye)
Iváncsik Imre (országos lista)
Dr. Józsa István (területi lista - Budapest)
Juhász Ferenc (országos lista)
Káli Sándor (területi lista - Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Kiss Péter (országos lista)
Dr. Kolber István (területi lista - Somogy megye)
Kovács László (országos lista)
Kovács Tibor (országos lista)
Dr. Lamperth Mónika (országos lista)
Lendvai Ildikó (területi lista - Budapest)
Lukács Zoltán (területi lista - Komárom-Esztergom megye)
Mandur László (országos lista)
Mesterházy Attila Csaba (országos lista)
Dr. Molnár Csaba (területi lista - Győr-Moson-Sopron megye)
Dr. Molnár Zsolt (területi lista - Budapest)
Dr. Nemény András (országos lista)
Nyakó István (országos lista)
Dr. Oláh Lajos (területi lista - Hajdú-Bihar megye)
Pál Béla (területi lista - Veszprém megye)
Pál Tibor (területi lista - Budapest)
Puch László (országos lista)
Dr. Simon Gábor (országos lista)
Simon Gábor (országos lista)
Sós Tamás (területi lista - Heves megye)
Dr. Steiner Pál (területi lista - Budapest)
Szabó Imre (területi lista - Pest megye)
Szabó Vilmos (országos lista)
Dr. Szanyi Tibor (Budapest 19. vk.)
Dr. Szekeres Imre Jenő (területi lista - Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Dr. Szili Katalin (területi lista - Baranya megye)
Szűcs Erika Mária (országos lista)
Tóbiás József (országos lista)
Dr. Tóth József (Budapest 20. vk.)
Tukacs István (országos lista)
Dr. Ujhelyi István (országos lista)
Dr. Vadai Ágnes (országos lista)
Dr. Varga László (országos lista)
Varga Zoltán (területi lista - Békés megye)
Varju László (területi lista - Pest megye)
Dr. Veres János (területi lista - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Dr. Vitányi Iván (országos lista)

FIDESZ-KDNP (262 mandátum):
Ágh Péter (területi lista - Vas megye)
Dr. Ángyán József (területi lista - Pest megye)
Dr. Aradszki András (Pest megye 8. vk.)
Arnóth Sándor (Hajdú-Bihar megye 6. vk.)
B Nagy László (területi lista - Csongrád megye)
Babák Mihály (területi lista - Békés megye)
Bábiné Szottfried Gabriella (Pest megye 2. vk.)
Dr. Bácskai János (Budapest 12. vk.)
Dr. Bagdy Gábor József (területi lista - Budapest)
Balázs József (Heves megye 3. vk.)
Balla György (területi lista - Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Balla Mihály (Nógrád megye 4. vk.)
Balog Zoltán (területi lista - Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Balogh József (Bács-Kiskun megye 4. vk.)
Dr. Balsai István (Budapest 2. vk.)
Bánki Erik (területi lista - Baranya megye)
Bányai Gábor (Bács-Kiskun megye 10. vk.)
Bartos Mónika Éva (területi lista - Hajdú-Bihar megye)
Básthy Tamás (Vas megye 3. vk.)
Bebes István Géza (területi lista - Vas megye)
Becsó Zsolt (Nógrád megye 2. vk.)
Bencsik János (Komárom-Esztergom megye 1. vk.)
Berényi László (területi lista - Somogy megye)
Bíró Márk (területi lista - Nógrád megye)
Bodó Imre (Csongrád megye 1. vk.)
Dr. Bohács Zsolt József (Csongrád megye 3. vk.)
Dr. Bóka István (Veszprém megye 2. vk.)
Boldog István (Jász-Nagykun-Szolnok megye 6. vk.)
Borbély Lénárd (Budapest 30. vk.)
Borkai Zsolt (Győr-Moson-Sopron megye 3. vk.)
Brájer Éva (területi lista - Fejér megye)
Dr. Braun Márton (területi lista - Tolna megye)
Dr. Budai Gyula (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4. vk.)
Bús Balázs (Budapest 4. vk.)
Czerván György (Pest megye 6. vk.)
Dr. Czira Szabolcs (Pest megye 16. vk.)
Dr. Czomba Sándor (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 8. vk.)
Czunyiné Dr. Bertalan Judit (Komárom-Esztergom megye 3. vk.)
Csampa Zsolt (területi lista - Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Csenger-Zalán Zsolt (Pest megye 9. vk.)
Cseresnyés Péter (Zala megye 2. vk.)
Dr. Cser-Palkovics András (Fejér megye 1. vk.)
Csizi Péter (területi lista - Baranya megye)
Csöbör Katalin (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. vk.)
Dr. Dancsó József (Békés megye 6. vk.)
Demeter Ervin Dénes (területi lista - Heves megye)
Demeter Zoltán (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. vk.)
Dióssi Csaba (Pest megye 3. vk.)
Domokos László (Békés megye 5. vk.)
Dr. Dorkota Lajos (Fejér megye 3. vk.)
Ékes Ilona Mária (területi lista - Budapest)
Ékes József László (Veszprém megye 1. vk.)
Erdős Norbert (Békés megye 3. vk.)
Farkas Flórián (területi lista - Budapest)
Farkas Sándor (Csongrád megye 5. vk.)
Farkas Zoltán (Békés megye 4. vk.)
Dr. Fazekas Sándor (területi lista - Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Fejér Andor (Jász-Nagykun-Szolnok megye 7. vk.)
Firtl Mátyás Sándor (Győr-Moson-Sopron megye 7. vk.)
dr. Fónagy János (Budapest 10. vk.)
Font Sándor (Bács-Kiskun megye 6. vk.)
Földesi Gyula (Budapest 29. vk.)
Földi László (Pest megye 15. vk.)
Fülöp István (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 9. vk.)
Gajda Róbert (területi lista - Békés megye)
Gazdaghné Wittner Mária (országos lista)
Gelencsér Attila (Somogy megye 2. vk.)
Dr. Gruber Attila László (Somogy megye 3. vk.)
Gulyás Dénes (Pest megye 10. vk.)
Dr. Gulyás Gergely Győző (területi lista - Vas megye)
Dr. Gyimesi Endre (Zala megye 1. vk.)
Gyopáros Alpár (Győr-Moson-Sopron megye 5. vk.)
Győrffy Balázs (területi lista - Veszprém megye)
Dr. György István (Budapest 14. vk.)
Gyutai Csaba Kálmán (területi lista - Zala megye)
Habis László (Heves megye 1. vk.)
Hadházy Sándor (Pest megye 11. vk.)
Halász János (Hajdú-Bihar megye 2. vk.)
Hanó Miklós (területi lista - Békés megye)
Dr. Hargitai János (Baranya megye 5. vk.)
Harrach Péter (Pest megye 1. vk.)
Dr. Heintz Tamás (Somogy megye 1. vk.)
Dr. Hende Csaba (Vas megye 2. vk.)
Herman István (Heves megye 6. vk.)
Hirt Ferenc (Tolna megye 5. vk.)
Hoffman Pál (Pest megye 12. vk.)
Dr. Hoffmann Rózsa (területi lista - Győr-Moson-Sopron megye)
Dr. Hollósi Antal Gábor (Budapest 5. vk.)
Dr. Hoppál Péter (Baranya megye 1. vk.)
Horváth István (Tolna megye 1. vk.)
Dr. Horváth János (területi lista - Fejér megye)
Horváth László (Heves megye 2. vk.)
Dr. Horváth Zsolt (Bács-Kiskun megye 2. vk.)
Dr. Horváth Zsolt (Veszprém megye 6. vk.)
Dr. Hörcsik Richárd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 10. vk.)
Dr. Illés Zoltán (Budapest 8. vk.)
Dr. Iván László (területi lista - Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Ivanics Ferenc (Győr-Moson-Sopron megye 6. vk.)
Jakab István (területi lista - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Jánosiné Dr. Bene Ildikó (Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. vk.)
Kalmár Ferenc András (területi lista - Csongrád megye)
Kapus Krisztián (Bács-Kiskun megye 5. vk.)
Kara Ákos (Győr-Moson-Sopron megye 1. vk.)
Dr. Karakó László (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3. vk.)
Karvalics Ottó János (Somogy megye 6. vk.)
Dr. Kerényi János (területi lista - Bács-Kiskun megye)
Kiss Attila (Hajdú-Bihar megye 9. vk.)
dr. Kocsis Máté (Budapest 11. vk.)
Koncz Ferenc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11. vk.)
Dr. Kontrát Károly (területi lista - Veszprém megye)
Kontur Pál (területi lista - Komárom-Esztergom megye)
Kósa Lajos (Hajdú-Bihar megye 3. vk.)

Koszorus László Gáspár (területi lista - Baranya megye)
Kovács Ernő (területi lista - Bács-Kiskun megye)
Dr. Kovács Ferenc (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1. vk.)
Kovács Ferenc (Vas megye 4. vk.)
Dr. Kovács József (Békés megye 2. vk.)
Kovács Péter (Budapest 24. vk.)
Dr. Kovács Zoltán (Veszprém megye 3. vk.)
Kozma Péter (területi lista - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Kőszegi Zoltán (területi lista - Pest megye)
Kővári János (Baranya megye 3. vk.)
Dr. Kövér László Csaba (területi lista - Zala megye)
Kubatov Gábor (területi lista - Budapest)
Kucsák László (Budapest 26. vk.)
Kulcsár József Ferenc (Budapest 22. vk.)
Dr. Kupcsok Lajos (területi lista - Pest megye)
Dr. Kupper András (Budapest 17. vk.)
L. Simon László (Fejér megye 4. vk.)
Lakatosné Sira Magdolna (területi lista - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Dr. Lanczendorfer Erzsébet (területi lista - Győr-Moson-Sopron megye)
Dr. Láng Zsolt Péter (területi lista - Budapest)
László Tamás (Budapest 23. vk.)
Lasztovicza Jenő (Veszprém megye 4. vk.)
Dr. Latorcai János Miklós (területi lista - Békés megye)
Dr. Lázár János (Csongrád megye 6. vk.)
Lezsák Sándor (Bács-Kiskun megye 3. vk.)
Lipők Sándor (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5. vk.)
Lukács László (Bács-Kiskun megye 8. vk.)
Dr. Lukács Tamás György (területi lista - Heves megye)
Mágori Józsefné (Csongrád megye 7. vk.)
Magyar Anna Mária (területi lista - Csongrád megye)
Manninger Jenő (Zala megye 3. vk.)
Márton Attila (Hajdú-Bihar megye 7. vk.)
Dr. Matolcsy György (területi lista - Bács-Kiskun megye)
Dr. Mátrai Márta Mária (területi lista - Somogy megye)
Meggyes Tamás (Komárom-Esztergom megye 5. vk.)
Menczer Erzsébet (Budapest 3. vk.)
Dr. Mengyi Roland (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12. vk.)
Michl József (Komárom-Esztergom megye 2. vk.)
Mihalovics Péter Árpád (területi lista - Veszprém megye)
Dr. Mikola István (területi lista - Fejér megye)
Dr. Molnár Ágnes (területi lista - Győr-Moson-Sopron megye)
Dr. Molnár Attila (területi lista - Komárom-Esztergom megye)
Móring József Attila (Somogy megye 4. vk.)
Dr. Nagy Andor (Nógrád megye 3. vk.)
Nagy Csaba (Baranya megye 2. vk.)
Dr. Nagy Gábor Tamás (Budapest 1. vk.)
Dr. Nagy István (Győr-Moson-Sopron megye 4. vk.)
Nagy István (területi lista - Budapest)
Dr. Nagy Kálmán (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3. vk.)
Dr. Navracsics Tibor (Veszprém megye 7. vk.)
Németh Szilárd (Budapest 31. vk.)
Németh Zoltán (Budapest 32. vk.)
Németh Zsolt Attila (területi lista - Budapest)
Nógrádi Zoltán (Csongrád megye 2. vk.)
Dr. Nyitrai Zsolt Péter (területi lista - Heves megye)
Obreczán Ferenc (területi lista - Pest megye)
Dr. Ódor Ferenc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 9. vk.)
Dr. Orbán Viktor (területi lista - Fejér megye)
Örvendi László József (területi lista - Hajdú-Bihar megye)
Pálffy István Sándor (területi lista - Hajdú-Bihar megye)
Pánczél Károly (Pest megye 13. vk.)
Dr. Papcsák Ferenc (Budapest 21. vk.)
Patay Vilmos (Tolna megye 4. vk.)
Pelczné Dr. Gáll Ildikó (területi lista - Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Dr. Pesti Imre (területi lista - Budapest)
Pichler Imre (Baranya megye 7. vk.)
Pintér László (Zala megye 4. vk.)
Pócs János (Jász-Nagykun-Szolnok megye 2. vk.)
Pogácsás Tibor János (Pest megye 7. vk.)
Pokorni Zoltán (Budapest 18. vk.)
Polics József (Baranya megye 4. vk.)
Dr. Pósán László (Hajdú-Bihar megye 1. vk.)
Potápi Árpád János (Tolna megye 3. vk.)
Dr. Puskás Imre (területi lista - Tolna megye)
Dr. Puskás Tivadar (Vas megye 1. vk.)
Rácz Róbert (területi lista - Hajdú-Bihar megye)
Dr. Répássy Róbert (területi lista - Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Dr. Rétvári Bence (Budapest 15. vk.)
Révész Máriusz Tibor (területi lista - Budapest)
Riz Gábor (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. vk.)
Riz Levente (Budapest 25. vk.)
Rogán Antal (Budapest 7. vk.)
Román István (területi lista - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Rónaszékiné Keresztes Monika Mária (Budapest 9. vk.)
Dr. Rubovszky György (területi lista - Somogy megye)
Sági István (Jász-Nagykun-Szolnok megye 5. vk.)
Dr. Salamon László István (területi lista - Pest megye)
Sáringer-Kenyeres Tamás János (területi lista - Zala megye)
Schmidt Csaba (területi lista - Komárom-Esztergom megye)
Dr. Schmitt Pál (országos lista)
Sebestyén László (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4. vk.)
Selmeczi Gabriella (területi lista - Pest megye)
Dr. Semjén Zsolt (Bács-Kiskun megye 7. vk.)
Dr. Seszták Miklós (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 7. vk.)
Seszták Oszkár (területi lista - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Dr. Simicskó István (Budapest 16. vk.)
Dr. Simon Miklós (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6. vk.)
Simonka György (Békés megye 7. vk.)
Soltész Miklós (területi lista - Pest megye)
Spaller Endre (területi lista - Budapest)
Szabó Csaba (területi lista - Nógrád megye)
Dr. Szabó Erika (területi lista - Bács-Kiskun megye)
Dr. Szabó Tamás (Jász-Nagykun-Szolnok megye 1. vk.)
Szabó Zsolt (Heves megye 4. vk.)
Dr. Szakács Imre (Győr-Moson-Sopron megye 2. vk.)
Szalay Ferenc (Jász-Nagykun-Szolnok megye 3. vk.)
Szászfalvi László (Somogy megye 5. vk.)
Szatmáry Kristóf (területi lista - Budapest)

Szedlák Attila (területi lista - Veszprém megye)
Szekó József (területi lista - Baranya megye)
Székyné Dr. Sztrémi Melinda (Nógrád megye 1. vk.)
Szijjártó Péter (területi lista - Győr-Moson-Sopron megye)
Szólláth Tibor Zoltán (területi lista - Hajdú-Bihar megye)
Dr. Szűcs Lajos (Pest megye 14. vk.)
Talabér Márta (Veszprém megye 5. vk.)
Tállai András (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 13. vk.)
Tamás Barnabás (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7. vk.)
Dr. Tapolczai Gergely József (országos lista)
Tarlós István (területi lista - Budapest)
Dr. Tarnai Richárd (Budapest 28. vk.)
Tasó László (Hajdú-Bihar megye 4. vk.)
Tessely Zoltán (Fejér megye 7. vk.)
Dr. Tiba István (Hajdú-Bihar megye 8. vk.)
Tiffán Zsolt (Baranya megye 6. vk.)
Dr. Tilki Attila (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 10. vk.)
Tóth Ferenc (Tolna megye 2. vk.)
Tóth Gábor (Pest megye 5. vk.)
Dr. Tóth József (Heves megye 5. vk.)
Törő Gábor (Fejér megye 5. vk.)
Dr. Turi-Kovács Béla (területi lista - Pest megye)
Ughy Attila (Budapest 27. vk.)
V.Németh Zsolt (Vas megye 5. vk.)
Vantara Gyula (Békés megye 1. vk.)
Varga Gábor (Fejér megye 6. vk.)
Dr. Varga István (területi lista - Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Varga József (területi lista - Budapest)
Varga László Imre (területi lista - Bács-Kiskun megye)
Varga Mihály (Jász-Nagykun-Szolnok megye 8. vk.)
Vargha Tamás (Fejér megye 2. vk.)
Dr. Vas Imre (Budapest 13. vk.)
Vécsey László (Pest megye 4. vk.)
Dr. Vejkey Imre (területi lista - Tolna megye)
Vigh László (Zala megye 5. vk.)
Vincze László Mihály (Csongrád megye 4. vk.)
Dr. Vinnai Győző (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2. vk.)
Dr. Vitányi István (Hajdú-Bihar megye 5. vk.)
Dr. Völner Pál (Komárom-Esztergom megye 4. vk.)
Wintermantel Zsolt (Budapest 6. vk.)
Dr. Zombor Gábor (Bács-Kiskun megye 1. vk.)
Dr. Zsiga Marcell (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. vk.)
Zsigó Róbert (Bács-Kiskun megye 9. vk.)

20:52

Tizenháromból tizenkét egyéni mandátumot szerzett meg a Fidesz-KDNP pártszövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a megye 8-as számú, edelényi választókerületében a függetlenként induló volt fideszes, Molnár Oszkár győzött - a még nem végleges adatok szerint.

Április 11-én, a választás első fordulójában Ódor Ferenc az encsi, Tállai András a mezőkövesdi és Hörcsik Richárd a sátoraljaújhelyi körzetben nyert parlamenti képviselői posztot a Fidesz-KDNP-nek. Ők hárman újráztak, négy évvel ezelőtt a megyében csak ők szereztek egyéni mandátumot a pártszövetségnek, a többi választókerületben akkor az MSZP jelöltje győzött.

A 2010-es választáson a szocialistáknak egyetlen körzetben sem sikerült nyerniük.

A megye országgyűlési képviselője lett a Fidesz-KDNP színeiben Ódor Ferenc, Tállai András és Hörcsik Richárd mellett Csöbör Katalin, Zsiga Marcell, Nagy Kálmán, Sebestyén László, Riz Gábor, Demeter Zoltán, Tamás Barnabás, Koncz Ferenc és Mengyi Roland.

Függetlenként Molnár Oszkárnak sikerült bekerülnie a parlamentbe.

20:42

Lendvai Ildikó lemondott az MSZP elnöki tisztségéről.

20:40

Nem csak az aranyérem van meg, de a világcsúcs is - utalt sportpéldán keresztül pártja választási eredményeire Kósa Lajos Fidesz-alelnök vasárnap a budapesti Vörösmarty téren. Hangsúlyozta egyúttal, "a Kánaánt nekünk kell felépíteni".

Debrecen polgármestere az összegyűlt szimpatizánsok előtt azt mondta: "ez a fantasztikus eredmény lehetőség arra, hogy holnaptól újjáépítsük az országot, de csak lehetőség".

Mint fogalmazott, "tudjuk, hogy valószínűleg vannak olyan polgártársaink, akik 26-án reggel 9 órakor már a városháza előtt várják a Kánaán" megérkezését. "Szeretném nekik azt mondani, hogy ne várjanak sokáig, fél óra maximum, mert a Kánaán eljöhet persze, csak nekünk kell felépíteni" - emelte ki.

20:34

Molnár Oszkár lesz az egyetlen független képviselő a parlamentben. A szavazatok 96,25 százalékának feldolgozottsága szerint a független jelölt több mint 6 százalékkal vezet a fideszes Daher Pierre előtt.

20:27

Kényelmes kétharmados parlamenti többsége lehet a Fidesz-KDNP-nek a parlamentben 263 képviselővel a részeredmények szerint.

Az adatok több mint 90 százalékának feldolgozása után úgy tűnik, hogy a Fidesz-KDNP a kétharmados többséghez szükséges 258 mandátumnál többet, akár 263 mandátumot is elérhet. A Fidesz a 176 egyéni körzetből legalább 173-at megnyer.

Az MSZP-nek a részeredmények szerint két egyéni képviselője lehet, Tóth József (Bp. XIII. kerület) és Szanyi Tibor (Bp. XIII. kerület). Egy független képviselő is bejuthat a parlamentbe Molnár Oszkár (Edelény) személyében.

Schmitt Pál, a Fidesz EP-képviselője nem sokkal a szavazóurnák lezárása után azt mondta: alázattal kell kormányozni, akárhány százalékot kap a Fidesz-KDNP, senkit nem lehet az út szélén hagyni. Soha az elmúlt húsz évben egyetlen párt nem kapott ilyen arányú felhatalmazást az unióban - mondta Schmitt Pál, hozzátéve, hogy egy erős magyar kormány erősíti majd az erős Európát.

20:20

A leadott szavazatok 92,67 százalékának összesítése alapján a Fidesz vezette pártszövetség 263, az MSZP 59, a Jobbik 47, az LMP 16 helyet szerez az Országgyűlésben. Az egyetlen független képviselő az edelényi Molnár Oszkár lehet.

A pártok parlamenti mandátumainak száma az Országos Választási Iroda adatai szerint.

1. FIDESZ-KDNP: egyéni választókerület: 172, területi lista: 87, országos lista: 3, összesen: 262, a parlamenti mandátumok aránya: 67,88 százalék.
2. MSZP: egyéni választókerület: 2, területi lista: 28, országos lista: 29, összesen: 59, a parlamenti mandátumok aránya: 15,28 százalék.
3. Jobbik: egyéni választókerület: 0, területi lista: 26, országos lista: 21, összesen: 47, a parlamenti mandátumok aránya: 12,18 százalék.
4. LMP: egyéni választókerület: 0, területi lista: 5, országos lista: 11, összesen: 16, a parlamenti mandátumok aránya: 4,15 százalék.
5. Független: egyéni választókerület: 1, területi lista: 0, országos lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,26 százalék.
6. FIDESZ-KDNP-MVMP: egyéni választókerület: 1, területi lista: 0, országos lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,26 százalék.

Összesen: egyéni választókerület: 176, területi lista: 146, országos lista: 64, összesen: 386, a parlamenti mandátumok aránya: 100,00 százalék.

20:14

Alázattal kell kormányozni, akárhány százalékot kap a Fidesz-KDNP, senkit nem lehet az út szélén hagyni - mondta a fideszes Schmitt Pál a fővárosi Vörösmarty téren felállított színpadon a pártszövetség szimpatizánsaihoz szólva vasárnap, kevéssel fél nyolc után.

Az EP-képviselő hozzátette: a meccsnek akkor lesz vége, ha a bíró lefújja, de az már biztos, hogy jobboldali, nemzeti, keresztény, polgári kormánya lesz Magyarországnak.

Úgy értékelte, csoda, amit eddig végrehajtottak és erre most még rátesznek.

A térre egyre többen érkeznek, és tapssal, üdvrivalgással fogadják a Fidesz-KDNP-s jelöltek vezetéséről szóló híreket.

20:08

Budapest XIII. kerületében mindkét körzetben a szocialista jelölt vezet.

A XIII. kerület 19-es választókerületben 41,86 százalékos feldolgozottságnál Szanyi Tibor (MSZP) a szavazatok 47,79 százalékát szerezte meg, a második helyen a fideszes Szalay Péter áll, 44,40 százalékkal.

A 20-as számú választókerületben 60,48 százalékos feldolgozottságnál Tóth József (MSZP) 53,12 százalékot szerzett, megelőzte a fideszes Spaller Endrét, aki 42,47 százalékot szerzett.

20:01

Az MSZP szóvivője szerint az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában megnyilvánult viszonylag alacsony részvételi arány nem ad okot örömre, az soha nem a demokráciát erősíti.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője a vasárnapi urnazárást követő sajtótájékoztatóján úgy értékelte, az alacsony részvételnek oka lehetett, hogy a demokrata szavazók csak az igazán esélyes választókerületekre koncentráltak, illetve, hogy az MSZP-nek nem sikerült eléggé nyilvánvalóvá tennie, mennyire fontos a demokratikus ellensúly "Orbán Viktor túlhatalmának megakadályozására".
Úgy fogalmazott, "a relatíve alacsony részvételről" minden demokratikus párt úgy gondolhatja, hogy nem adhat okot az örömre.
A szóvivő az alacsony részvétel magyarázataként említette azt is, hogy sok választóra hatottak bizonyos üzenetek, amelyek a két forduló között nagy számban láttak napvilágot, például, hogy a második forduló "már lefutott", vagy hogy a kormányváltás eldőlt.
Budai Bernadett "a korábbinál nagyobb számban tapasztalható megtévesztő üzeneteket" is az alacsony részvétel okaként említette. Ezek közé sorolta azokat, amelyek arról szóltak, hogy az adott képviselőjelölt visszalépett, vagy listáról már mandátumot szerzett.
Budai Bernadett kérdésre válaszolva elmondta: 15 szavazókörben nem mentek el az MSZP delegáltjai a szavazatszámláló bizottságba, s ezt "nem feltétlenül lehet helyeselni". Mint hozzátette, át fogják tekinteni, mi is történt, egyes delegáltak miért döntöttek úgy, hogy távol maradnak.
Hozzáfűzte: a delegáltak nem központi utasításra cselekedtek.

19:58
A leadott szavazatok 56,76 százalékának összesítése alapján a Fidesz vezette pártszövetség 263 helyet szerez meg az Országgyűlésben.

A pártok parlamenti mandátumainak száma az Országos Választási Iroda adatai szerint:

1. FIDESZ-KDNP: egyéni választókerület: 173, területi lista: 87, országos lista: 2, összesen: 262, a parlamenti mandátumok aránya: 67,88 százalék.
2. MSZP: egyéni választókerület: 1, területi lista: 28, országos lista: 29, összesen: 58, a parlamenti mandátumok aránya: 15,03 százalék.
3. Jobbik: egyéni választókerület: 0, területi lista: 26, országos lista: 22, összesen: 48, a parlamenti mandátumok aránya: 12,44 százalék.
4. LMP: egyéni választókerület: 0, területi lista: 5, országos lista: 11, összesen: 16, a parlamenti mandátumok aránya: 4,15 százalék.
5. Független: egyéni választókerület: 1, területi lista: 0, országos lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,26 százalék.
6. FIDESZ-KDNP-MVMP: egyéni választókerület: 1, területi lista: 0, országos lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,26 százalék.

Összesen: egyéni választókerület: 176, területi lista: 146, országos lista: 64, összesen: 386, a parlamenti mandátumok aránya: 100,00 százalék.

19:49

Az Országos Választási Iroda 19.45-ös adatai szerint két választókerület kivételével mindenhol a Fidesz jelöltje áll az élen.

Egyelőre vezet Edelényben a független Molnár Oszkár, de folyamatosan csökken előnye a fideszes jelölttel szemben. Tiszavasváriban megfordult a sorrend, Császár József, a Jobbik jelöltjét megelőzte Karakó László fideszes politikus.

A XIII. kerület 20-as számú választókerületében Tóth József, az MSZP jelöltje vezet.

19:48

A szavazatok 37,08 százalékának összesítése szerint a Fidesz megszerezte a parlamenti mandátumok kétharmadát.

19:41
Szijjártó Péter szerint mindenkit köszönet illet, aki a választások második fordulójában elment szavazni.

A Fidesz szóvivője a kampánycsend végét követően a párt budapesti eredményváró központjában nyilatkozott több televíziónak.
Szijjártó Péter azt mondta: az első fordulóban az emberek eldöntötték, hogy változás lesz, valamint azt is, hogy ki alakíthat kormányt, vasárnap pedig a létrehozandó nemzeti egység mértékéről mondták el a véleményüket.
A billegő körzetekről annyit közölt, hogy jelöltjeik mindent megtettek a győzelemért. Mint mondta, Orbán Viktor Edelényben járt, az aktivisták pedig a bajtársiasság és a szolidaritás jegyében besegítettek ezekben a körzetekben.
Az igazolással szavazókról a szóvivő úgy vélekedett, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) talált valamilyen módot a helyzet megoldására. Hozzátette: ez is azt mutatja, hogy kevésbé volt hiteles, hogy két hete jogalkotói hibáról beszéltek. Utólag lehet majd megtudni remélhetőleg, hogy a sorban állás elkerülése a kevesebb szavazónak, vagy a komolyabb hozzáállásnak volt köszönhető.
A Fidesz-kormány első lépéseit firtató kérdésre a szóvivő annyit válaszolt: meg kell várni az eredményeket, mert minél szélesebb lesz a nemzeti egység, annál könnyebben tud majd az ország kilábalni a válságból.

19:40
A leadott szavazatok 9,08 százalékának összesítése alapján a Fidesz a parlamenti helyek több mint 64 százalékát szerezte meg.

A pártok parlamenti mandátumainak száma az Országos Választási Iroda adatai szerint:

1. FIDESZ-KDNP: egyéni választókerület: 162, területi lista: 87, összesen: 249, a parlamenti mandátumok aránya: 64,51 százalék.
2. MSZP: egyéni választókerület: 0, területi lista: 28, összesen: 28, a parlamenti mandátumok aránya: 7,25 százalék.
3. Jobbik: egyéni választókerület: 1, területi lista: 26, összesen: 27, a parlamenti mandátumok aránya: 6,99 százalék.
4. LMP: egyéni választókerület: 0, területi lista: 5, összesen: 5, a parlamenti mandátumok aránya: 1,30 százalék.
5. Független: egyéni választókerület: 1, területi lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,26 százalék.
6. FIDESZ-KDNP-MVMP: egyéni választókerület: 1, területi lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,26 százalék.

Összesen: egyéni választókerület: 165, területi lista: 146, összesen: 311, a parlamenti mandátumok aránya: 80,57 százalék.
A 386 fős Országgyűlésben a választások második fordulója után a betöltött képviselői helyek száma 311, a betöltetlen mandátumok száma 75.

19:32
Az Országos Választási Iroda 19.30-as adatai szerint két választókerület kivételével mindenhol a Fidesz jelöltje áll az élen.

Egyelőre vezet Edelényben a független Molnár Oszkár, Tiszavasváriban pedig Császár József, a Jobbik jelöltje.

19:29

Az Országos Választási Iroda (OVI) nem sokkal vasárnap este 7 óra után elindította tájékoztató rendszerét - közölte Virág Rudolf, az OVI vezetője az MTI-vel.

A rendszer negyed óra alatt "áll fel" üzemkészre, onnan számítva körülbelül negyed óra elteltével érkeznek meg az első részeredmények.

Az OVI a 3.150 szavazókör adatai alapján teszi közzé az országgyűlési képviselő-választás második fordulójának előzetes eredményeit. Azonban a tájékoztató rendszer, amely vasárnap 5-10 percenként frissült adatokat ad közre, a szavazás estéjén nem fog tudni 100 százalékos feldolgozottságot mutatni.

Ennek oka, hogy a voksolás második fordulójában mind az 57 egyéni választókerület érintett a külképviseleti szavazásban, azaz "hazavár" külképviseleten leadott voksot. Ezért mindegyikben kijelöltek egy-egy szavazókört, ahol vasárnap, a szavazás befejezésekor nem kezdődik meg a szavazatösszesítés, hanem lezárják az urnákat és megvárják a külföldi voksokat, amelyeknek csütörtök éjfélig kell Magyarországra érkezniük.

Várhatóan azonban este 10 óra körül már 99 százalékos feldolgozottság mellett lesznek láthatóak az eredmények a www.valasztas.hu oldalon.

19:18

Lendvai Ildikó pártelnök elhárította a lemondását firtató újságírói kérdést, amikor megérkezett az MSZP fővárosi székházába vasárnap délután, de az MTI úgy tudja, ezt még az este folyamán bejelenti.

Az MSZP-nek a parlamenti választások második fordulójának napján is a Jókai utcai székházában van a választási központja, ahová több vezető politikus is megérkezett este 7 óráig, köztük Mesterházy Attila listavezető, Lamperth Mónika és Szekeres Imre elnökhelyettesek, Puch László pártigazgató, Hiller István oktatási miniszter és Kovács László volt uniós biztos.

A Jókai utca MSZP-székház előtti szakaszát a rendőrség lezárta, az újságírók többsége az utcán áll és várja a még érkező politikusokat.

A székházban vendégek nem nagyon vannak, a sör - hasonlóan az első fordulóhoz - ingyenes.

Az MTI úgy tudja, a nap folyamán összeült az MSZP elnöksége, hogy megvitassa a második forduló után követendő forgatókönyvet, amelynek része lehet az is, hogy a pártelnökkel együtt az elnökség is felajánlja a lemondását.

19:12

A Szonda Ipsos mandátumbecslése alapján a Fidesz-KDNP 264 helyet szerez az új parlamentben, így kétharmados többsége lesz. Az MSZP 58, a Jobbik 48, az LMP 16 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe az intézet szerint.

Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója vasárnap az MTI-nek elmondta: felmérésük szerint a szocialista szimpatizánsok aktivitása csökkent az első fordulóhoz képest, a párt táborát lankadtság jellemzi, így valószínűtlen, hogy az MSZP kettőnél több választókerületben nyerjen.

A Szonda Ipsos várakozása szerint az MSZP jó eséllyel csak Tóth József angyalföldi körzetében nyerhet, a másik XIII. kerületi választókerületben pedig - ahol az első körben Szanyi Tibor mintegy négyszáz szavazattal maradt le a fideszes Szalay Péter mögött - ismét szoros eredmény várható.

Az intézet becslése szerint a Fidesz a még eldöntetlen 57 egyéni választókerületből 54-et szinte biztosan megnyer, és a három "billegő" körzet közül az edelényiben is valószínűleg győzni tud.

19:02 Fidesz-KDNP: eredményvárás ismét a Vörösmarty téren

Az első fordulóhoz hasonlóan ismét a főváros V. kerületében, a Vörösmarty téri üvegpalotában rendezte be eredményváró központját a Fidesz-KDNP. A téren ez alkalommal is színpadot állítottak fel, ahol Orbán Viktor pártelnök mond majd beszédet.

A választások második fordulóján, vasárnap, a két héttel ezelőtti helyszínre rendezte be a Fidesz-KDNP a választási központját.

Az épületben kialakított sajtóközpont el van különítve a politikusok és a vendégek számára fenntartott helyiségektől, amelyeknek külön bejáratuk is van.

A tervek szerint este hét, valamint nyolc óra után a Fidesz szóvivője, illetve helyettes szóvivője a helyszínre kitelepült tévéstábokat végigjárva nyilatkozik a részvételi adatokról, részeredményekről.

Bár az épületben a korábbihoz hasonlóan kialakítottak egy dobogót pulpitussal az elnöki sajtótájékoztatóhoz,  Orbán Viktor ezúttal szinte biztosan csak a téren mond majd beszédet az összegyűlt szimpatizánsok előtt várhatóan este kilenc óra után.

A térre folyamatosan érkeznek a szimpatizánsok. Van, akinél nemzeti színű zászló van, mások településnévvel ellátott táblát tartanak a kezükben. A felállított színpadon könnyűzenei koncertek zajlanak, a szünetekben a Hír TV élő adása látható a kivetítőkön.

Az MTI munkatársa a Fidesz, illetve a KDNP politikusai közül este fél 7-ig Navracsics Tibort, Kósa Lajost, Soltész Miklós, Bánki Eriket illetve Nyitrai Zsoltot látta megérkezni az eredményváró központba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?