A magyar parlament nem szavaz a Megegyezésről

Budapest |

<p>Az Országgyűlés nem veszi napirendre a Fidesz javaslatát, hogy szavazzanak a miniszterelnök által korábban nyilvánosságra hozott Megegyezés című programról - közölte az Országgyűlés elnöke hétfőn, a házbizottság rendkívüli ülése után.</p>

Szili Katalin elmondta: az alkotmányügyi bizottság véleménye szerint a javaslat nincs abban az állapotban, hogy a parlament dönteni tudjon róla. A Fidesz a múlt hétfőn kezdeményezte, hogy Országgyűlés a házszabálytól eltéréssel szavazzon az általuk benyújtott javaslatról.
Navracsics Tibor szerint a házbizottság döntése azt jelzi, hogy Gyurcsány Ferenc nem meri megengedni, hogy szavazzon a Ház a kisebbségi kormány programjáról.
A parlamenti testület az MSZP-s Wiener György indítványára levette a napirendről indítványt, így sürgős tárgyalásról sem lehet szó - mondta a Fidesz frakcióvezetője.
Ezt azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra sem meri megengedni, hogy erről vita és szavazás legyen az Országgyűlésben, mert nyilvánvaló számára, hogy nem kapna többséget a program - fogalmazott Navracsics Tibor. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?