A lengyelek több mint 80 százaléka a költségvetési vétó ellenére is támogatja az EU-tagságot

EU

A lengyelek több mint 80 százaléka továbbra is támogatja országuk európai uniós tagságát, az évek óta magas támogatottságra nem volt hatással az uniós források feltételrendszere miatt emelt lengyel vétó sem – derül ki a hétfőn közölt felmérésből.

A lengyel EU-tagságot támogatók aránya évek óta az egyik legmagasabb európai viszonylatban, a CBOS lengyel állami közvéleménykutató-intézet szerint idén márciusban 89 százalékot ért el.

A Rzeczpospolita lengyel napilap megrendelésére az IBRIS cég által készített, hétfőn ismertetett felmérés szerint a lengyelek 81,1 százaléka Lengyelország EU-tagságának megőrzése mellett szavazna, ha erről népszavazást tartanák most.

Az uniós források lehívásának jogállamisági feltételekhez kötése körüli vita nem volt hatással a tagság támogatottságára – kommentálják a felmérést a napilapban. Rámutatnak: az uniós tagságot a felmérésben a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt híveinek 83 százaléka támogatta.

Azt, hogy jogállamsági feltételekhez kössék az uniós források felhasználását, a megkérdezettek 44,8 százaléka akarja. Szinte ugyanannyian – a válaszadók 44,2 százaléka – ellenkező állásponton vannak.

Lengyelország és Magyarország múlt hétfőn nagyköveti szinten elutasította a 2021 utáni uniós költségvetést és a helyreállítási alapot a hozzájuk kapcsolódó feltételrendszer miatt. Egyes lengyel ellenzéki politikusok ennek kapcsán azzal vádolták meg a lengyel kormányt, hogy ki akarja vezetni az országot az EU-ból.

Az ilyen véleményekre reagálva a lengyel külügyminiszter-helyettes, Szymon Szynkowski vel Sek hétfőn a lengyel közszolgálati rádióban politikai fikciónak nevezte Lengyelország távozásáról szóló véleményeket.

A diplomata szerint a javasolt uniós feltételrendszer „messzemenő következményekkel” járna az EU számára, Varsó pedig „az erős unióban érdekelt”. „Magyar partnereinkkel együtt jeleztük, hogy az ilyen költségvetési csomag (...) számunkra elfogadhatatlan, sérti az uniós alapszerződéseket” – húzta alá a miniszterhelyettes.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök egy hétfői Facebook-bejegyzésében megerősítette: kormánya „igent mond az EU-ra”, elutasítja viszont a „büntető mechanizmusokat”. „Kiállunk az alapszerződések betartása mellett, határozottan ki kell mondani, hogy senki sem erőltetheti ránk idegen víziók megvalósítását” – hangsúlyozta Morawiecki.

A Dziennik Gazeta Prawna című gazdasági napilap hétfőn a PiS többéves politikai stratégiájának kiszivárgott tervezetét ismertette, az év végéig elfogadandó dokumentum a lap szerint erőteljesen épít Lengyelország EU-tagságára. „A lengyel-magyar vétó kapcsán megjelent aggodalmak ellenére (...) a tervezetben nemcsak hogy gyakran hivatkoznak az EU-ra, de kifejezetten beillesztik Lengyelországot az EU politikájába és stratégiájába” – olvasható a cikkben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?