Az orosz gázszállító nem módosíthat a Jamal-gázvezetékről szóló szerződésben rögzített fizetési feltételeken, Lengyelország az érvényes kötelezettség-vállalásaival összhangban tartja be a megállapodást – közölte csütörtökön a PGNiG lengyel állami gázszolgáltató.
A lengyel állami gázszolgáltató szerint az orosz gázszállító nem módosíthat a szerződésben rögzített fizetési feltételeken
Pawel Majewski, a PGNiG vezérigazgatója azon bejelentésre reagált nyilatkozatában, miszerint Moszkva a földgáz-szállításoknál rubelelszámolásra térne át egyes államok esetében.
Majewski szerint Lengyelország részéről az áttérésre „nemigen van lehetőség”. Hozzátette: nem bocsátkozhat a Jamal-vezetékről szóló, a fizetési feltételeket is rögzítő szerződés részleteibe.
Hozzátette egyúttal: „ez nem úgy van, hogy a szerződtetett fél (adott esetben a szállító) tetszőlegesen módosíthat a fizetés módszerein”. Hangsúlyozta, hogy a PGNiG úgy fogja megvalósítani a szerződést, „ahogyan erre kötelezettséget vállalt”.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán jelentette be, hogy Oroszország a „barátságtalan” országokkal rubelelszámolásra tér át. Az érintett országok között az Európai Unió tagállamai szerepelnek.
A Jamal-gázvezeték a nyugat-szibériai Jamal-félszigetről Fehéroroszországon és Lengyelországon át szállít földgázt Németországba. Lengyelország a bejelentett tervek szerint az idei év végéig teljességgel függetlenedik az orosz gázszállításoktól, és 2023-tól a Jamal révén már nem fogad orosz földgázt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.