A lengyel, a román és a török külügyminiszter szükségesnek tartja a NATO keleti szárnya erősítését

Radoslaw Sikorski

A lengyel, a román és a török külügyminiszter szükségesnek tartja a NATO keleti szárnyának erősítését – közölte Radoslaw Sikorski, a lengyel diplomácia vezetője szerdán a Varsó melletti Pruszkówban.

A lengyel külügyminiszter szerdán Luminita Odobescu román és Hakan Fidan török hivatali kollégájával tárgyalt Pruszkówban. A közös sajtókonferencián elmondta: a megbeszélés „alapvető jelentőségű” volt a három ország, valamint az egész euroatlanti térség biztonsága számára.

A közeledő washingtoni NATO-csúcstalálkozó fényében a miniszterek az aktuális, „különösen Oroszország részéről érkező” fenyegetésekről beszéltek – számolt be Sikorski.

Örömét fejezte ki, hogy a három országnak közös álláspontja van „a NATO keleti szárnya biztonságát megerősítő befektetések szükségességéről”.

Újságírói kérdésre válaszolva Sikorski reményét fejezte ki, hogy Mark Rutte, a NATO szerdán megválasztott új főtitkára, leköszönő holland miniszterelnök folytatni fogja elődje, Jens Stoltenberg „nagyszerű politikáját”.

Luminita Odobescu fontosnak nevezte, hogy az elrettentés és a védelem politikája Rutte vezetése alatt is prioritás legyen a NATO keleti szárnyán. „Fontos az is, hogy a NATO prioritásként kezelje a biztonságot a Fekete-tengeren”, és hogy továbbra is összehangolja az Ukrajna támogatását célzó erőfeszítéseket – tette hozzá a román külügyminiszter.

Hakan Fidan meggyőződését fejezte ki, hogy Rutte „tökéletesen megérti azokat az aggodalmakat, amelyek a NATO keleti, déli, sőt talán északi szárnyát is érintik”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?