A Kreml nem tervez külön orosz-amerikai államfői találkozót

Moszkva |

<p>A Kreml nem tervez külön orosz-amerikai államfői találkozót a G20-as csoport csütörtökön kezdődő szentpétervári csúcstalálkozóján - jelentette be Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.</p>

Vlagyimir Putyin orosz államfő és Barack Obama amerikai elnök "így vagy úgy", de beszélni fog egymással a csúcstalálkozón - közölte Peszkov. Csupán annyit tett hozzá, hogy a politikusoknak lehetőségük lesz szót váltani egymással, mivel a plenáris üléseken mindketten ott lesznek.    Korábban az orosz elnök remélte, hogy a szentpétervári tanácskozáson találkozhat Barack Obamával, és vele, valamint a fórum többi résztvevőjével megvitathatják a szíriai helyzetet. John Kerry amerikai külügyminiszter szerdán arról beszélt a szenátusi meghallgatáson, hogy a két elnök Szentpéterváron "nyilvánvalóan megvitatja" a vegyi fegyverek Washington szerint bizonyított bevetését Szíriában.    Dmitrij Peszkov azt is közölte, hogy az orosz államfő Lahdar Brahimival, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottjával sem fog külön találkozni Szentpéterváron.     A tervek szerint Barack Obama közép-európai idő szerint 12 óra körül érkezett Szentpétervárra. Ebben az időben Vlagyimir Putyin kétoldalú megbeszéléseket folytat, és Hszi Csin-ping kínai államfővel már meg is kezdődött a találkozója. Ezután az orosz államfő Abe Sindzo japán kormányfővel találkozik, majd az Európai Unió képviseletében a csúcstalálkozón jelen lévő Enrico Letta olasz kormányfőt is fogadja.     A kétoldalú eszmecseréket a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) vezetőinek tanácskozása követi.     A G20-as csoport csúcstalálkozóját közép-európai idő szerint 14 órakor nyitják meg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?