A következő madridi kormánnyal megegyezhet Katalónia

Budapest |

<p>A decemberi spanyol parlamenti választásokig nem valószínű előrelépés a függetlenség ügyében a vasárnapi katalán választások után, később pedig egy új összetételű kormánnyal az államon belüli nagyobb önállóságról egyezhet meg Madrid és Katalónia - közölte Éltető Andrea, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatója hétfőn az MTI-vel.</p>

 A csaknem végleges eredmények szerint a Junts pel Sí (Együtt az igenért) függetlenségi párttömörülés nyerte Spanyolországban a katalán regionális parlamenti választásokat, és bejutott a törvényhozásba egy másik függetlenségpárti erő is. A pártok ugyanakkor egymásnak ellentmondóan értékelik az eredményt. Az önálló Katalónia létrehozásáért kiálló politikai erők a függetlenség győzelmét látják a választási eredményben a megszerzett képviselői mandátumokra hivatkozva, míg a többiek szerint a katalánok többsége nem akarja az elszakadást, mert összességében kevesebb mint 50 százalékuk szavazott erre. Az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa ezzel kapcsolatban kifejtette: az eredmény az előzetes közvélemény-kutatások alapján várható volt, és inkább a 77 százalék feletti részvételi arány volt a meglepetés.  Úgy látja, a megosztottság nem könnyíti meg a helyzetet, jobb lett volna az egyértelmű igen vagy nem. A függetlenségpártiak megszerezték ugyan a parlamenti helyek többségét, de csak a voksok 47,8 százalékát kapták. Éltető Andrea szerint a másik meglepetés annak a kis pártnak a felemelkedése, amelyik legutóbb csak 9 helyet szerzett, most pedig 25-öt. Ez a centrista Ciudadanos, amely támogatja a nagyobb önrendelkezést, a reformokat, de a függetlenedést nem. Ez a párt főleg a kormányzó konzervatív Néppárttól (PP) vett el szavazatokat, és a Néppárt jelentős vereséget szenvedett. Azzal kapcsolatban, hogy a pártok eltérően értékelik az eredményt, a kutató közölte: a spanyol kormány azt hangsúlyozza, hogy a katalánok többsége nem akar elszakadni. Emellett kiemeli, hogy a katalán kormány törvénytelenül cselekszik és alkotmányellenesen, ha kimondja a függetlenséget - tette hozzá. Kifejtette: a nyertes Junts pel Sí párt azt emeli ki, hogy a kis Népi Egység (CUP) párttal együtt a parlamenti helyek többségét szerezte meg, tehát felhatalmazást kapott, hogy megvalósítsa programját, Katalónia függetlenségének deklarálását. Éltető Andrea szerint mindenképpen fontos odafigyelni a választásokra, mert a nagyon magas részvételi arány azt mutatja, hogy a katalánoknak van véleményük, bele akarnak szólni a régió jövőjébe. Azok is szeretnének reformokat, nagyobb önállóságot Katalóniának, akik nem akarnak önálló országot.  A szakértő szerint az előzetes ígéretek alapján a függetlenséget 18 hónap alatt lehetne deklarálni Katalóniában. Nem mindegy, hogyan osztják be ezt az időtartamot, hogyan készítik elő ezt a lépést. A legvalószínűbb, hogy az első három hónapban radikális változások nem lesznek, mivel ezekre a kormányon levő Néppárt szigorúan reagálhatna - vélekedett. Közölte: ha egyoldalúan kikiáltják a függetlenséget, akkor a madridi kormány felfüggesztheti a katalán intézményeket és letartóztathatja a katalán kormány függetlenségpárti tagjait, sőt odaküldheti a hadsereget az alkotmány 155. cikkelyére hivatkozva. Ez a cikkely - amelyet még sosem alkalmaztak - azt mondja ki, hogy a központi kormány beavatkozhat egy tartományban, ha ott megsértik az alkotmányt, a törvényeket és Spanyolország érdeke ellen cselekednek. Hozzáfűzte: ezért az új katalán kormány valószínűleg óvatos lesz. A kutató arra is kitért, hogy a decemberi spanyol választásokig nem várható változás Madrid és Katalónia "szinte ellenséges" viszonyában, utána viszont másik kormány lesz.  A spanyol színtéren megjelent a harmadik nagy párt, a Podemos, ami új jelenség, - emlékeztetett. A Néppárt vélhetően nem kap majd abszolút többséget a decemberi választáson, sőt valószínűleg nem lesz kormányzó erő sem. Ezután könnyebb lesz Katalóniának tárgyalnia Madriddal - mutatott rá.  Közölte: a szocialista párt - látva az erősödő katalán nacionalizmust - eddig is a tárgyalás és az alkotmányreform híve volt, vagyis egy új kormány sokkal engedékenyebb lehet Katalóniával. Elképzelhető egy külön egyezmény vagy az alkotmányreform és - Skócia esetéhez hasonlóan - Katalónia nagyobb önállóságot kaphat az országon belül. Összességében Éltető Andrea úgy látja, hogy a decemberi országos választásig tehát nem várható előrelépés, utána pedig éppen az gyengítheti meg a katalán függetlenség esélyét, hogy megengedőbb, kedvezményeket biztosító, megegyezésre nyitottabb kormány kerülhet hatalomra, és így Katalónia a spanyol állam része maradhat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?