A kollektív bűnösség doktrínája összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal

<p>A kollektív bűnösség doktrínája összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal - hangoztatta az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke vasárnap Budapesten, a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján rendezett megemlékezésen.</p>

Gulyás Gergely kifejtette: az európai jogrend és az európai államok jogrendszereinek alapja az emberi méltóság feltétlen tisztelete; a kollektív bűnösség doktrínája összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal, ellentmond minden ma ismert emberi jogi dokumentumnak, és mindennek, amit ma demokratikus értéknek nevezünk.   Amíg az Európai Unió bármely tagállamában a kollektív bűnösséget rögzítő rendelkezések akár csak elviekben is a jogrend részei lehetnek, addig hiteltelen az európai közösségtől minden az emberi jogok és a demokratikus, jogállami alapértékek védelmére irányuló erőfeszítés - mondta a fideszes politikus a Rákóczi Szövetségnek az Országházban megtartott ünnepségén.     Az Országgyűlés alelnöke szerint mindaddig, amíg valakit meg lehet fosztani állampolgárságától csak azért, mert a nemzetisége szerinti ország állampolgárságát is szeretné felvenni, addig az emberi méltóságnak nincs igazi védelme Európában.     Mindaddig, amíg valakit büntetni lehet azért, mert anyanyelvét használja, a demokratikus, jogállami értékekre való hivatkozás üres frázis marad csupán. Mindaddig, amíg jogállami érvekbe burkolt politikai kritikát lehet megfogalmazni a keresztény gyökerek tényszerű rögzítéséért vagy a hagyományos család értékének törvényi védelméért, de szemet lehet hunyni a kollektív bűnösség XXI. századi megerősítése felett, addig az európai közösséget tartalmi értelemben nehéz európainak és képtelenség közösségnek tekinteni - fogalmazott Gulyás Gergely.    Kitért arra is: sok felvidéki magyarnak meg lett volna a lehetősége arra, hogy elkerülje a kitelepítést, ha megtagadja magyarságát. A kitelepítettek nagy száma jelzi, hogy ennek a cinikus feltételnek milyen fogadtatása volt - fűzte hozzá.     Fájdalmasnak nevezte, hogy miközben meggyőződésük, hogy Közép-Európa kommunista zsarnokságot szenvedett népei egymásra utaltak és a közös érdekek hatékony érvényesítéséhez a visegrádi együttműködés nélkülözhetetlen, addig a rendszerváltozás után a nemzetiségi jogok területén alig történt előrelépés. A szomszédos országok közigazgatási átalakítási kísérletei és a szlovák nyelvtörvény is szomorú példája az alapvetően téves, hitük szerint a többségi társadalom érdekeivel is ellentétes, a nemzetiségi jogok korlátozására irányuló szemlélet továbbélésének - mondta Gulyás Gergely.    A politikus méltatta a Rákóczi Szövetség tevékenységét és úgy fogalmazott: kitelepítések, elnyomás, kollektív jogfosztás, nyelvtörvény, tilalmazott kettős állampolgárság után és ellenére is van felvidéki magyarság. Ez önmagában olyan ajándék, ami erőt kell, hogy adjon a további közös munkához - tette hozzá.     "Ha ennek tudatában nem fogunk össze, hogy elősegítsük a szülőföldön maradás és a magyarság megmaradásának feltételeit, akkor a kitelepített százezer felvidéki magyar emlékéhez leszünk hűtlenek" - mondta Gulyás Gergely.    Őry Péter, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának alelnöke arról beszélt: az átélt gyötrelmeken már nem tud senki változtatni, de emlékezni és emlékeztetni kötelesség.    Azért is fontos emlékezni - folytatta -, mert a trauma mindmáig érezteti hatását. Szavai szerint a megbékélés és a múlttal való szembenézés mind a mai napig várat magára, és a Beneš-dekrétumok továbbra is a szlovák jogrend részét képezik. Azt kérte, az oktatásban legalább néhány óra erejéig jelenjen meg a felvidéki magyarság kálváriája.     Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőjében azt mondta: a magyarság kiemelkedően negatív eseményére emlékeznek. Hozzátette: a Felvidéken a magyarság jövője attól függ, hogy a fiatal generáció mennyire képes átvenni és továbbadni identitását. Az ezért folytatott küzdelemnek a Rákóczi Szövetség az élharcosa - rögzítette, és kitért arra is, hogy egyre jobb eredményeket mutat a szövetség beiskolázási programja, amely a gyermekek magyar iskolába íratását célozza.    Az ünnepségen részt vett mások mellett Duray Miklós író, felvidéki magyar politikus és Tamás Ilonka, a szlovák állampolgárságától a magyar felvétele miatt megfosztott 103 éves felvidéki magyar tanítónő.     A magyar Országgyűlés 2012. december 3-ai határozatában rögzítette, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Csehszlovák Köztársaságból a Beneš-dekrétumok következtében kizárt, Magyarországra telepített magyarokról, valamint azt is, hogy támogatja a kitelepítéssel kapcsolatos megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését. Az Országgyűlés emellett kifejezte nagyrabecsülését mindazoknak, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.    A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én, az utolsó 1949. június 5-én indult, e két időpont között szinte naponta vitték a kijelölt családokat, összes ingóságukkal együtt, Magyarországra. A Szovjetunió teljes támogatását élvező Csehszlovákia a párizsi békekonferencián még azt is el akarta érni, hogy a reszlovakizáció és a lakosságcsere után megmaradt mintegy 200 ezer magyart is egyoldalúan áttelepíthesse, de ezt az amerikaiak megvétózták. Egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban, az érintett magyarok számát a cseh történészek 30-40 ezerre, a szudétanémet szövetségek negyedmillióra becsülik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?