A kitartás fontosságát hangsúlyozta Karikó Katalin

Karikó Katalin

A kitartás fontosságát hangsúlyozta, és Drew Weissmannal való munkakapcsolatát is méltatta a Nobel-díj honlapjának adott interjúban Karikó Katalin, aki amerikai kollégájával együtt kapja meg az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.

Karikó Katalin, aki az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért nyerte el a Nobel-díjat Weissmannal közösen, elmondta, hogy philadelphiai otthonában kapta a telefonhívást a bizottság döntéséről, melyet először el sem akart hinni, azt hitte, hogy valaki viccelődik vele.

Arra a kérdésre, hogy mit jelent számára a díj, felidézte, hogy 10 évvel ezelőtt októberben szintén otthon volt, mert elküldték a Pennsylvaniai Egyetemről, nyugdíjba kellett vonulnia. Akkor a férje állt mellé, ő bátorította, hogy fogadja el a mainzi székhelyű BioNTech RNA Pharmaceuticals vállalatban felkínált pozíciót.

Kilenc éven át ingázott Németországba, és 58 évesen ő maga végezte a kísérleteket – tette hozzá.

Karikó kiemelte, hogy édesanyja, aki 2018-ban hunyt el, minden évben figyelte a Nobel-díjak bejelentését, hátha lánya kapja, még olyankor is, amikor nem volt professzor és kutatócsoportja sem volt.

Elmondta, hogy nőként és anyaként mindig arra igyekezett felhívni a tudomány világában dolgozó nők figyelmét, hogy nem kell választani a család és a tudományos munkásság között, azonban nem is kell „túlsegíteni” a gyerekeket.

„A gyereked figyel téged és azt teszi majd, amit lát: a példa a fontos” – fogalmazott.

Kiemelte, hogy nagy hatással volt rá a stressz kutatójaként világhírűvé vált Selye János osztrák–magyar származású kanadai vegyész, akitől megtanulta: az embernek azokra a dolgokra kell összpontosítani, melyeket meg tud változtatni.

„Sok fiatal feladja, mikor azt látja, hogy kollégáik, barátaik kevesebb munkáért több fizetést kapnak, előléptetik őket (...) Azt mondom, ha erre figyelsz, nem tudsz azokra a dolgokra koncentrálni, amelyek fölött befolyással bírhatsz” – mondta.

Példaként elbocsátását említette, amikor önsajnálat helyett igyekezett minden energiáját a megoldás, illetve új utak keresésére fordítani.

Az interjúban Karikó Katalin méltatta munkakapcsolatát Drew Weissmannal. Azt mondta kettejük személyisége meglehetősen eltér, ám eredményeik önmagukért beszélnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?