A kínai pártvezetés győzelmet hirdetett a járvány fölött

koronavírus Kína

Döntő győzelmet jelentett be a koronavírus-járvány felett a Kínai Kommunista Párt csúcsszerve, a Politikai Bizottság Állandó Bizottsága.

A testület csütörtöki ülésén a tagok leszögezték, hogy az ország jól teljesített a járvány megelőzésében és ellenőrzés alatt tartásában egyaránt.

A bizottság kiemelte, hogy több mint 200 millió fertőzött jutott orvosi ellátáshoz, és Kínában regisztrálták a világon a Covid-19-hez köthető legalacsonyabb halálozási rátát is.

Az ülésen döntöttek továbbá az átoltottsági arány növeléséről az idősek körében, valamint az egészségügyi szolgáltatási rendszerek megerősítéséről.

Az állami médiában egyúttal emlékeztettek arra, hogy bár Kínában csaknem 800 ezer súlyos esetet láttak el megfelelően, és az országban a járványhelyzet folyamatosan javul, a vírus világszerte terjed, és tovább mutálódik.

Kína – az egyre növekvő elégedetlenség nyomán – december elején szakított a járvány 2020-as kitörése nyomán szinte azonnal bevezetett zéró-Covid-politikával, feloldotta a korábbi korlátozásokat és leállította a széles körű teszteléseket is. Ezt követően szinte azonnal emelkedni kezdett a regisztrált fertőzöttek száma, sok helyen pedig gyógyszerhiányról is beszámoltak.

Peking felhagyott a járványadatok rendszeres közzétételével, külföldi szakértők pedig azt vetették az egészségügyi hatóságok szemére, hogy a valóságosnál alacsonyabb halálozási számokat közölnek.

Sokan attól tartottak, hogy a januári holdújév miatti utazások és vendégeskedések miatt felszökik a fertőzések száma, a kormány azonban nemrég azt közölte, hogy a járványhelyzet nem adott okot aggodalomra az ünnep után sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?