Az emelés során komoly terhelésnek lesz kitéve a múlt szerdán a Dunában elsüllyedt hajó, ezért akár ketté is törhet - közölte Solymos András hajómérnök csütörtökön az M1-en.
Az emelés során komoly terhelésnek lesz kitéve a múlt szerdán a Dunában elsüllyedt hajó, ezért akár ketté is törhet - közölte Solymos András hajómérnök csütörtökön az M1-en.
A szakember azt mondta, kockázatot jelent, hogy nem lehet tudni, pontosan milyen sérülések vannak a hajótesten, emelés közben ugyanis bizonyos pontokon a hajótest hajlik, ha pedig éppen ilyen helyen sérült meg, könnyen eltörhet.
Egy másik probléma, hogy amikor megemelik a hajótestet, a folyó a sodrás irányába is elkezdi nyomni - tette hozzá, hangsúlyozva, emiatt komoly előkészületekre van szükség.
Kitért arra is, a 65 évvel ezelőtti balatoni hajóbaleset műszaki probléma miatt történt. A "Pajtás" hajót ugyanis átalakították, a faszerkezetű árnyékoló helyére fémet építettek, a teli ablakokat ökörszem ablakokra cserélték, és kivették a hajó aljából a betont is. Ezek a változtatások a hajó súlypontját felfelé vitték, ezért amikor szűken, nagyobb tempóval kanyarodott, felborult - ismertette.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.