<p>A Jobboldali Szektor (PSZ) kárpátaljai szervezetének harcosai kitörtek a (Munkács környéki) bekerítésből, és biztonságos helyre tartanak, hogy ne ölhessék meg őket – nyilatkozott Andrij Sztempickij, a PSZ katonai szárnyának, az Önkéntes Ukrán Hadtestnek (DUK) a parancsnoka a Znaj.ua ukrán hírportálnak.</p>
A Jobboldali Szektor szerint embereik kitörtek a bekerítésből Munkácsnál
Ungvár |
A kárpátaljai média által kedden átvett interjúban Sztempickij elmondta, hogy a hatóságok továbbra is nagy erőkkel keresik a PSZ menekülő embereit, nagy katonai menetoszlopok járnak faluról falura, különleges műveletet folytatnak, és eközben konfrontálódnak a helyi lakossággal. „Meggyőződésünk, hogy az embereinket meg akarják ölni, mert sokat tudnak, és (a hatalomban) mindenkinek jó lenne, ha már nem élnének” – tette hozzá. A parancsnok kifejtette: a PSZ-ben fontolgatták, hogy megadásra szólítják fel a Munkács környékén rejtőzködő fegyvereseiket, de azt látták, hogy a két emberüket, aki feladta magát és vallomást tett, Kijevben a bíróság két hónapra letartóztatásba helyezte. Elmondása szerint semmilyen garancia nincs az ügy tárgyilagos kivizsgálására vagy igazságos bírósági eljárás lefolytatására, hiszen „látjuk, a bíróságok és a rendvédelmi szervek semmit nem változtak Janukovics elnöksége óta”. Megjegyezte: „nincsenek garanciáink arra, hogy az embereink életben maradnak”. Sztempickij újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, „banális hazugság” az, amit Hennagyij Moszkal, Kárpátalja napokban kinevezett új kormányzója állít a PSZ kárpátaljai szervezetének tagjairól, hogy azok 80 százaléka büntetett előéletű, legtöbbjüket már kétszer, háromszor elítélték. Moszkal kedden a honlapján azt írta, „banditizmusnak minősül” a PSZ Munkácson lövöldöző kárpátaljai tagjainak a cselekménye. Hozzátette, 13 személyről van szó, az életkoruk 18 és 39 év közötti, közülük 12 kárpátaljai illetőségű, egy pedig a Donyeck megyei Szlovjanszkba való. A többségük Kárpátalja erdeiben bujkál, az ügyükben banditizmus címén indult eljárás, amelynek a büntetési tétele 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés és vagyonelkobzás. A kormányzó szerint a munkácsi incidens csak a „jéghegy csúcsa”. Korábban a PSZ emberei haszonszerzés céljából embereket raboltak el és kínoztak meg, védelmi pénzt követeltek vállalkozóktól, eközben törvénytelenül használtak lőfegyvereket, köztük gépkarabélyokat, golyószórókat és gránátvetőket – írta, megjegyezve, hogy gyakorlatilag védelmi zsarolással, banális pénzszerzéssel foglalkoztak, s ami a legrosszabb – hangsúlyozta – mindezt hazafias jelszavak mögé bújva tették. Szerinte már sok feljelentés érkezett a PSZ tagjai ellen olyan sértettektől, akik korábban nem mertek hivatalosan a rendvédelmi szervekhez fordulni, mert nem hitték, hogy a gonosztevőket felelősségre vonják. Tíz napja Munkácson négy halálos áldozatot követelő fegyveres összetűzés robbant ki Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrei és a PSZ fegyveresei között, vélhetően a csempészpiac felosztása körüli ellentétek miatt. A rendőrökkel vívott tűzharc után a PSZ mintegy tíz fegyverese a város melletti erdőbe vette be magát, s a hatóságok továbbra is keresik őket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.