A Jobbik kormányzásra készül

Budapest |

<p>A társadalom azt üzente nekünk, hogy a Jobbik kezdjen el készülni a kormányzásra - mondta európai parlamenti választási eredményüket értékelve Vona Gábor elnök a parlamenten kívüli párt szombati kongresszusa előtt tartott sajtótájékoztatón.</p>

A tanácskozás célja a választási eredmény értékelése, a jövő feladatainak meghatározása, valamint az alapszabály módosítása "apróbb pontokon" annak érdekében, hogy "még jobban, még hatékonyabban, még erőteljesebben, de ugyanazt folytassuk", amit eddig - mondta, megjegyezve: rajtuk kívül minden nagyobb politikai erőnek újra kell fogalmaznia magát.
    Közlése szerint a párt országgyűlési választási programja az EP-kampányéra alapul, "még több tartalommal, még több területtel kibővítve".
    A Jobbik EP-listájának második helyéről Brüsszelbe került Balczó Zoltán arról beszélt, hogy képviselőik az ottani frakcióalapítási tárgyalások során három lényeges csatlakozási feltételt támasztanak. Ezek: a lisszaboni szerződés elutasítása, azt, hogy "magyargyűlölő párt ne legyen benne", valamint feltételük, hogy "minden esetben közösen fognak együttműködni".
    Hangsúlyozta: nincsen arról szó, hogy mindenáron csatlakozni akarnának valamelyik formációhoz, hiszen függetlenként is fontos szerepet játszhatnak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?