A járvány elleni küzdelmet és a vakcina gyors kifejlesztését méltatta Trump az újévi beszédében

Donald Trump k

A koronavírus elleni oltóanyag gyors kifejlesztését, illetve az amerikaiak rendkívüli kitartását és erejét méltatta Donald Trump leköszönő amerikai elnök helyi idő szerint csütörtökön elmondott, Twitteren közzé tett újévi videóüzenetében.

Beszédében Trump kiemelte a vakcinafejlesztés gyorsaságát, amelyet „igazi, példa nélküli csodának” nevezett, és leszögezte, hogy az oltás már 2021 elején elérhető lesz minden amerikai számára.

Emlékeztetett arra, hogy míg egy vakcina kifejlesztése általában tíz évet is igénybe vesz, az Egyesült Államoknak ez kilenc hónap alatt sikerült. „Örökre véget vetünk a járványnak” – jelentette ki az elnök, hozzátéve, hogy az embereknek nem szabad elfelejteniük, honnan jött a vírus.

Köszönetét fejezte ki továbbá a kutatóknak, a hadseregnek és az orvosoknak, akik lehetővé tették a munkálatokat, illetve méltatta a járvány miatt elrendelt gazdaságösztönző intézkedéseket.

Beszédében kitért a migráció megállítására is, amellyel szerinte megvédték az amerikai dolgozók érdekeit, valamint kiemelte, hogy Washingtonnak „történelmi békéket” sikerült kötnie a Közel-Keleten.

Az ország egészségügyi hatóságai mindeközben a héten arra figyelmeztettek, hogy immár az Egyesült Államokban is felbukkant a koronavírus gyorsan terjedő mutációja, amelyet néhány hete azonosítottak első ízben Délkelet-Angliában.

Az elnök szerdán szakította meg floridai vakációját, ahol az eredeti tervek szerint az újévet töltötte volna, és visszatért a Fehér Házba. Noha döntésének az okát nem közölte, elemzők emlékeztetnek rá, hogy Trump elnökségének utolsó heteiben éleződött a feszültség Teherán és Washington közt. Az utóbbi ugyanis attól tart, hogy a síita állam meg akarja torolni Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységét vezető tábornok halálát, akivel tavaly januárban amerikai dróncsapás végzett a bagdadi repülőtér mellett.

A Fehér Ház nem sokkal azt követően tette közzé a változást az elnök programjában, hogy szerdán Josh Hawley, Missouri állam republikánus szenátora bejelentette, a jövő héten hivatalosan is megtámadja az amerikai elnökválasztás eredményét, amely szerint a demokrata párti Joe Biden győzött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?