<p>Két japán romboló indult el szombaton a Hirosima melletti Kure kikötőből az Ádeni-öbölbe, hogy részt vegyen a szomáliai kalózok elleni nemzetközi akcióban - közölte egy katonai illetékes.</p>
A japánok is beszállnak a kalózok elleni harcba
Ez lehet az első eset, hogy japán katonák fegyverüket is használják külföldön a második világháború óta. Küldetésük egyelőre abban áll, hogy a térségben lévő japán hajókat védjék. A tervek szerint a két romboló 2-3 hét múlva érkezik meg az Ádeni-öbölbe és csatlakozik az amerikai, európai és kínai járőrhajókhoz.
Mindkét hajón egyenként két járőrhelikopter és két rohamcsónak található, és összesen mintegy 400 katona teljesít rajtuk szolgálatot.
Az Ádeni-öbölben az elmúlt év során több száz hajót támadtak meg a szomáliai kalózok. Minden évben legalább 2000 japán hajó használja ezt a tengeri útvonalat a Szuezi-csatornán való átkeléshez.
A szigetország pacifista alkotmánya szerint a japán önvédelmi erők csak az ország elleni, vagy japán állampolgárok elleni támadás esetén használhatják a fegyverüket. Egy, a parlament elé terjesztett törvénytervezet azonban felhatalmazná a haditengerészetet arra, hogy több figyelmeztető lövés után tüzet nyithassanak olyan kalózhajókra, amelyek más külföldi hajókat támadnak.
Mindeddig a japán haderők csak logisztikai, szállítási és újjáépítési küldetésekben vettek részt Irakban, valamint békefenntartó missziókban az ENSZ égisze alatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.