A horvát elnök szerint az európai parlamenti választások nem fontosak Horvátországnak

Zoran Milanovic

Az európai parlamenti választások „nem fontosak” Horvátországnak, „csak a hazaiak” – jelentette ki pénteken Splitben újságíróknak nyilatkozva Zoran Milanovic horvát elnök, valamint szemére vetette Andrej Plenkovic kormányfőnek, hogy nem közli nyilvánosan azon tervét, miszerint az Európai Tanács elnöki székére pályázik.

„Ebben az évben egy fontos választás lesz, a horvát parlamenti. Az európai parlamenti választások nem fontosak Horvátországnak, de egyetlen más országnak sem az Európai Unióban (EU), mégis lesznek” – mondta Milanovic, megjegyezve, hogy az Európai Parlament „egy féldemokratikus testület, amelynek nincs valódi parlamenti hatalma, de legalább megteremti a demokrácia látszatát az EU-ban”.

Az elnök hozzátette: Plenkovic számára azért fontosak az európai választások, mert „szemet vetett Charles Michel helyére, amely körül nagy játszmák zajlanak”.

Michel, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke nemrég bejelentette, hogy indul a júniusban megtartandó európai parlamenti választásokon képviselői helyért, ami annyit jelent, hogy idő előtt lemond tisztségéről, ezért a testületnek hamarosan új elnökre lesz szüksége.

Milanovic szerint Plenkovicnak közölnie kell a horvát választókkal, ha „európai bársonyszékre” pályázik.

„Tökéletes a mi emberünk számára. Ideális és legitim, de ossza meg ezt a társadalommal is!” – mondta.

A horvát kormányfő a vele kapcsolatos találgatásokra úgy reagált: mindhárom választáson győzni akar, az európai parlamentin, a horvát parlamentin és a horvát elnökválasztáson is, amelyet szintén idén tartanak meg az országban.

„Az ellenzék évek óta azt szajkózza, hogy Brüsszelbe készülök, ezt ismételgeti Milanovic is nyolc éve. Pletykákkal foglalkoznak” – hangoztatta kormányfő, hozzátéve, hogy az elnökkel már két éve nincs semmilyen kapcsolata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?